Orosz törvény a szélsőségek ellen

Az orosz törvényhozás alsóháza, az állami duma csütörtökön harmadik, utolsó olvasatban is elfogadta a szélsőségek visszaszorítását célzó törvényjavaslatot.

MTI
2002. 06. 27. 14:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezetet maga Vlagyimir Putyin elnök terjesztette a honatyák elé. Az elnök már idei országértékelő beszédében kiemelte a szélsőségesek elleni harc fontosságát, miután Oroszországban az utóbbi időben elszaporodtak a szélsőjobboldali erőszakcselekmények, különösen a bőrfejűek csoportjai részéről. A kommunista párt ellenezte viszont a javaslatot. Elnökük, Gennagyij Zjuganov gyanúja szerint a Kreml nem a szélsőségek, hanem politikai ellenzéke ellen akar fellépni a jogszabályok szigorításával. A jogszabályt bírálta a belügyminisztérium is, többen ugyanis nehezen értelmezhetőnek tartják a szövegét. Álláspontjuk szerint nem új törvényre, hanem a létezőek pontosítására lett volna szükség.

A felsőház jóváhagyása, majd az elnöki kihirdetés után életbe lépő törvény alkotói mindenesetre kísérletet tettek, hogy pontosan definiálják a szélsőség fogalmát. Ennek értelmében a terrorszervezetek és a hatalom erőszakos megragadására törő csoportok mellett annak minősülnek a szociális, faji, vallási és nemzetiségi gyűlölet szítói. Büntetni fogják a náci szimbolika nyilvános használóit is. Valamely szervezetet azonban csak a bíróság nyilváníthat szélsőségesnek, s ez esetben fel is kell oszlatni azt.

Az orosz honatyák módosították a büntető törvénykönyvet is, megszigorítva a szélsőséges cselekményekért kiszabható büntetési tételeket. A legszigorúbb elbánásra a jövőben a hivatalos személyek számíthatnak, akik hatévi szabadságvesztéssel lesznek sújthatóak, ha szélsőséges szervezetekben tevékenykednek.

Oroszországban jelenleg egy bejegyzett skinhead-tömörülés, az Orosz Népi-Nemzeti Párt működik, amelynek vezetője a múltkoriban „az orosz ifjúság önvédelmi megnyilvánulásának„ nevezte a kisebbségek (döntően a kaukázusiak) megfélemlítését, elüldözését célzó erőszakcselekményeket. Jogászi vélemények szerint betiltás fenyegeti majd a szélsőbaloldali, vagy még inkább „vörös-barna” nemzeti bolsevik pártot is, amelynek elnöke, Eduard Limonov író most is a lefortovói börtön lakója, miután illegális fegyveres csoport szervezésével gyanúsítják.

Oroszország nagyvárosaiban tavaly több alkalommal hajtottak végre támadásokat kaukázusiak, afrikaiak, közép-ázsiaiak és zsidók ellen. A legvéresebb, több halálos áldozatot követelő pogrom tavaly ősszel történt Moszkvában, amikor feltehetően szélsőségesek által felheccelt futball-szurkolók rátámadtak egy piac kaukázusi árusaira.

A skinhead-érzelmű fiatalokat gyanúsítják a június 9-i Oroszország–Japán világbajnoki labdarúgó mérkőzés utáni moszkvai zavargások kirobbantásával is. A közvélemény számára a legmegdöbbentőbb, hogy éppen Oroszországban – amely több millió embert veszített a náci német birodalom ellen vívott honvédő háborúban – sok fiatal nyíltan vállalja a náci eszméket. Április 20., Adolf Hitler születésnapja előtt több nagykövetség kapott olyan fenyegetést, miszerint támadás érheti polgáraikat.

A közelmúltban Moszkva mellett egy fiatal nő sebesült meg életveszélyesen, amikor el akart távolítani egy „Halál a zsidókra” feliratú táblát, amelyhez pokolgép volt erősítve.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.