Sztrájk a német építőiparban

Megkezdődött hétfőn a háború utáni időszak első átalános bérsztrájkja a krónikus válsággal bírkózó német építőiparban, miután az ágazat alkalmazottai szinte egyöntetűen a munkabeszüntetésre szavaztak.

MTI
2002. 06. 17. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ágazat alkalmazottai az előzetes menetrendnek megfelelően először Hamburgban, Berlinben és a Ruhr-vidéken tették le a munkát. Az IG BAU ágazati szakszervezet vezetője szerint a sztrájk a következő hetekben fokozatosan az egész országra kiterjed. Klaus Wiesehügel közölte: a munkabeszüntetés mindennap egyre nagyobb területet fog érinteni, addig, amíg a munkaadók nem tesznek le az asztalra új bérajánlatokat.
Hétfő délutáni adatok szerint az első napon 400 építési helyszínen legalább 8 ezer munkás lépett sztrájkba. Az IG BAU vezetője a hétvégén azt mondta, hogy az összesen 340 ezer fős tagság 98,63 százaléka támogatta a bérkövetelések nyomatékosítására szánt sztrájkot, amelynek meghirdetéséhez 75 százaléknyi voks is elegendő lett volna. A német építőiparban összesen 950 ezren dolgoznak.

Az IG BAU 4,5 százalékos éves szintű béremelést követel, és azt, hogy a béreket a keleti országrészben emeljék a nyugat-német szintre. A munkaadók a 2002 szeptembere és 2003 márciusa közötti időre 3,0 százalékos, az azután következő időszakra 2,1 százalékos béremelést ajánlottak. Augusztusra egyszeri 100 eurós kifizetést is felajánlottak. A tárgyalások június 1-jén jutottak holtpontra, s a szakszervezet azt mondja, hogy új ajánlat híján nem is lát okot felújításukra.

Az építőipari munkáltatók szervezetének igazgatója hétfőn a Reutersnek azt mondta, hogy súlyos gazdasági kárt okozhat a sztrájk az egyébként is válsággal küszködő német építőiparnak. – Ha 40 ezer alkalmazott sztrájkol, az naponta 20 millió euró bevételkieséssel jár – mondta Michael Knipper.

A munkáltatók adatai szerint a szektor forgalma az idei első negeydévben 10,6 százalékkal csökkent éves összevetésben, s 1995 óta mintegy 500 ezer állás veszett oda az ágazatban.

A szeptemberi országos parlamenti választásokra készülő Gerhard Schröder kancellár személyesen kérte a feleket a tárgyalásos rendezésre. Politikai elemzők szerint a sztrájk meglehetősen rosszkor jött Shrödernek, akinek támogatottsága egyébként is elmarad konzervatív kihívójáétól, Edmund Stoiber bajor kormányfőétől.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.