Vonatbaleset a Budapest-Kelebia vonalon

Kettévágott emberi tetem maradványait találta a síneken a Pirtói-szőlők megállóhelynél a Budapest-Kelebia vasútvonalon haladó nemzetközi gyorsvonat vezetője szerdán 10 órakor - tájékoztatta az MTI-t Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta: a vonat áthajtott a holttesten, majd megállt, és jelezte az esetet a rendőrségnek.

MTI
2002. 06. 26. 10:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő tájékoztatása szerint kiderült, hogy a szerencsétlenül járt, egyelőre ismeretlen személyazonosságú, hetven év körüli férfit 8:30-kor a Budapest-Józsefvárosból Kelebia felé tartó személyvonat ütötte el, azon ugyanis megtalálták a baleset nyomait, ám minden valószínűség szerint a Kelebiáról Budapest-Keleti pályaudvarra tartó vonat is áthaladt rajta. A haláleset körülményeit államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság. A helyszínelés és adatgyűjtés során felmerült a gyanú, hogy az áldozat egy korábban eltűntként körözött idős férfi lehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.