A közlés szerint a hatályos jogszabályok értelmében a közszférában megvalósuló béremelés nem érintette volna az ösztöndíjasokat. A tárca által most benyújtott törvényjavaslat elfogadásával viszont biztosítható, hogy 2002. szeptember 1-től a megemelt garantált oktatói-kutatói bért – az ösztöndíj mellett – a jelenleg közel 1000 Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesülő is megkapja.
A felsőoktatási törvény 1996. évi módosításával a következő esztendőtől évenként 500-an kaphatták meg havi ösztöndíjként a költségvetési évet megelőző minimálbér nyolcszorosát.
A közlemény szerint a 2001. év jelentős változást hozott: az oktatók, kutatók esetében bevezették a garantált professzori bért, s az egyes oktatói munkakörökhöz tartozó béreket ennek százalékában határozta meg a törvény.
Ez a változás mintegy 20 százalékos átlagkereset-növekedést eredményezett az egyes munkakörökben, viszont a Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesülőket kizárta ebből a körből, hiszen őket csak a juttatás lejárta után illette meg a garantált bér.
Módosulás történt azt illetően is, hogy a költségvetési törvényben 2002. évre meghatározott ösztöndíj havi mértéke már nem az előző évi minimálbér nyolcszorosa, hanem az átlagkereset-növekmény alapján számított összeg – mintegy 220 ezer forint – volt. A dokumentum rámutat: ennek következtében az ösztöndíjasok bére jelentősen lemaradt a juttatásban nem részesülőkhöz képest.
Donald Trump: Valóban igaz lehet, hogy megölték Ali Hamenei ajatollahot















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!