Putyin az orosz nagykövetek Moszkvában folyó éves értekezleten tartott beszédében rámutatott, hogy Oroszország külpolitikája – szerteágazó tevékenysége révén – globális marad. E célból az oroszországi érdekekkel számoló, azokat figyelembe vevő szövetségeseket és partnereket kell keresni szerte a világban, és olyan együttműködést kell kiépíteni, amely Oroszországnak valódi hasznot hoz.
Az orosz külpolitika előtt álló feladatok közé sorolta a terrorista fenyegetés elleni küzdelmet és az átfogó stabilitás megszilárdítását, mely utóbbiért különös felelősséget visel az Egyesült Államok és Oroszország. Moszkva és Washington megbízható partneri viszonya, amely kedvezően befolyásolja a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerét, az orosz külpolitikai egyik legfőbb prioritása.
Európát illetően alapvető feladatnak nevezte, hogy Oroszország részt vegyen az egységes gazdasági térség kialakításában. Kiemelte, hogy a Nyugat-Európával fenntartott kapcsolatokban a hagyományos gazdasági-kereskedelmi és biztonsági kérdéseken túlmenően olyan új témák merültek fel, mint a hosszú távú energetikai együttműködés, vagy fejlett technológiák kidolgozására és innovációkra irányuló projektek. A kalinyingrádi megyéről szólva Putyin megengedhetőnek nevezte, hogy Moszkva kompromisszumot kössön az Európai Unióval, világosan meghatározott keretek között. „Egyeztetett álláspontok és kompromisszumos megoldások elképzelhetőek, de nem Oroszország érdekeinek és állampolgárai jogainak rovására” – hangoztatta.
Az orosz államfő kiemelt jelentőséget tulajdonít a hazai vállalatok védelmének. Hangsúlyozta, hogy az orosz üzleti érdekek diplomáciai támogatásának rendszeres és hosszú távú jelleget kell öltenie. Arra a kérte a diplomatákat, hogy ne „szégyelljék” megvédeni az orosz gazdaság érdekeit, hiszen a külföldi országok nagyon is állhatatosan, olykor a diplomáciai eszközök határait túllépve képviselik hazájuk gazdasági érdekeit.
Putyin több szempontból is komolyan bírálta a külügyminisztériumot. Túl sok problémát lát a külpolitikai és külkereskedelmi tevékenység összehangolásában, emellett nagy hiányossága az Igor Ivanov vezette tárcának az is, hogy feleslegesen elzárkózik a külvilágtól, helytelenül kezeli a tömegtájékoztatási eszközöket és a társadalmi szervezeteket. Putyin sajnálattal állapította meg, hogy az alacsony bérek miatt a legkiválóbb diplomaták a magánszektorba vonulnak át, miközben fontos lenne a diplomáciai szolgálat presztízsének megerősítése, új, kiválóan képzett szakemberek – köztük nők – becsalogatása a külügyminisztériumba.
Az utóbbi másfél évtized alatt most először gyűlt össze értekezletre teljes létszámban Oroszország több mint 150 nagykövete a fennállásának 200. évét ünneplő külügyminisztériumban, amelynek mintegy 2600 diplomatája, valamint 5000 adminisztratív és technikai feladatokat ellátó munkatársa dolgozik külföldön.
Tavasz lesz március első napján















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!