A kumhói ceremónián Jack Pritchard amerikai különmegbízott újólag felszólította Észak-Koreát, hogy tegye lehetővé gyanús nukleáris létesítményeinek helyszíni ellenőrzését, és tartsa tiszteletben az atomfegyverek terjesztésének megakadályozására vonatkozó szerződést – jelentette az AFP.
Az 1994-ben kötött amerikai–észak-koreai megállapodás értelmében Phenjan befagyasztotta nukleáris programját (amely hivatalosan polgári célú, de az amerikai hírszerzés szerint atomfegyver előállítását célozza). Cserében Észak-Korea fűtőanyagsegélyt kap, valamint az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és az Európai Unió részvételével alakult Koreai-félszigeti Energiafejlesztési Szervezet (KEDO) olyan atomerőművet épít számára, amelynek technológiáját sokkal nehezebb katonai célra kiaknázni.
A két könnyűvizes, ezer megawattos reaktorból álló, csaknem ötmilliárd dolláros beruházás húzódott-halasztódott, mert Phenjan vitába bonyolódott a KEDO-val (egyebek között az észak-koreai munkásokat megillető bérek ügyében), és a KEDO-partnerek között is egyeztetési nehézségek merültek fel.
A szöuli tömegtájékoztatás szerint a projekt 22 százaléka valósult meg eddig. A kulcsfontosságú nukleáris részegységeket azonban Észak-Korea csak akkor kaphatja meg, ha lezárul az az aprólékos ENSZ-ellenőrzés, amely eloszlathatja Phenjan 1994 előtti nukleáris tevékenységével kapcsolatos gyanút. Amerikai hírszerző ügynökségek úgy vélték, hogy Észak-Korea még az 1994-es egyezség előtt két atombombára elegendő plutóniumot nyert szovjet tervezésű reaktoraiból.
Nógrádi György: Lehetetlen megmondani, stratégiai fordulópont-e az iráni háború















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!