Terrorakcióktól tartanak Olaszországban

A Vörös Brigádok olasz terrorszervezet újabb merényletekre készül, az iszlám terroristák továbbra is célkeresztben tartják az olaszországi létesítményeket, a szervezett alvilág pedig az állami nagyberuházásokkal kapcsolatos megrendeléseket készül megkaparintani - ezekre a veszélyekre hívja fel a figyelmet az olasz titikosszolgálatok legújabb jelentése.

MTI
2002. 08. 07. 9:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerdai olasz napilapok bő terjedelemben közlik a dokumentum legfőbb megállapításait, miután az olasz kormány a jelentést továbbította a parlamentnek.

A Vörös Brigádok-Harcoló Kommunista Párt (BR-PCC) szélsőbaloldali terrorszervezet a közelmúltban meggyilkolta Marco Biagi professzort, minisztériumi munkaügyi szakértőt, aki jelentős szerepet jástzott a munkaadók és a munkavállók, illetve a kormány közötti párbeszéd kimunkálásában. A mostani jelentés utal arra, hogy a BR-PCC várhatóan a jövőben is olyan személyek közül választja ki áldozatait, akik a közvélemény előtt nem túlságosan ismertek, de szakértőként sokat tesznek az állam által meghirdetett reformok kidolgozásában és végrehajtásában.

A terroristák ugyanis e jelképes célpontok elleni támadásaikkal akarják megakadályozni az újításokat az olasz állami közigazgatás, az oktatási rendszer és a munkaügyi kapcsolatok terén, nehezítve az európai integráció folyamatát is – áll a titkosszolgálati jelentésben. Marco Biagi megölése után most „stratégiai csend” tapasztalható, az említett szervezet felméri akciójának politikai és társadalmi hatásait, hogy ennek alapján döntsön következő lépéseiről.

Az iszlám terrorizmus továbbra is veszélyt jelent az olaszok biztonságára – áll a dokumentumban, amelynek szerzői szerint az al-Kaida terrorszervezet továbbra is támaszkodhat önkéntes harcosainak kiterjedt hálózatára, akárcsak a lefoglalás elől megmenekített pénzügyi forrásaira. A muzulmán terroristák az utóbbi időben állítólag alapos felderítő munkát végeztek a katolikus egyház berkeiben, ami arra utal, hogy éppen az egyház intézményeire készülnek lesújtani.

Az állambiztonsági illetékesek az olasz szervezett alvilág tevékenységének a felélénkülésére is számítanak. A szicíliai maffia és a nápolyi Camorra következetesen épül be a közhivatalokba, hogy megkaparinthassa magának az állami nagyberuházásokhoz kötődő állami megrendeleléseket. A „Cosa Nostra” Szicíliában főleg a vízhálózat fejlesztésére szánt pénzalapokra feni a fogát, a Camorra pedig a Bagnoli ipari körzet átalakítására fordítandó javakat próbálja megszerezni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.