A háromhavi mozgóátlag szerint a szeptemberrel végződött három hónapban átlagosan 7,1 százalékkal volt nagyobb a pénzellátás az euróövezetben, mint egy évvel korábban. Az augusztussal végződött három hónapban az átlagos növekmény ugyanennyi volt az egy évvel korábbihoz képest.
Az árstabilitás mellett az EKB kamatpolitikájának ez a másik fontos pillére, a pénzellátás jelenleg áll a kamatcsökkentés útjában – vélték szakértők hétfőn, annak ellenére, hogy az adatok tanúsága szerint a pénzellátás növekedése ismét gyorsult. Az augusztusi csökkenés átmenetinek bizonyult.
Az euróövezet M3-as pénzellátása augusztusban 7,0 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban, a júliusi 7,1 százalékos tizenkét havi növekmény után. A szeptemberi ütem tehát még messzebb került az EKB tizenkét hónapra 4,5 százalékos riadószámától, de az elemzők figyelmét nem kerülte el, hogy a bankban hétfőn is az értékpapírpiacok ideges mozgásával, a tőkék rövid lejáratú devizakötelezettségekbe való átmenekítésével, vagyis átmeneti tényezőkkel magyarázták a pénzellátás makacsul gyors növekedését, értésre adva, hogy ezt most nem veszik túl szigorúan, különösen, hogy továbbra sem várnak eltérést, fölfelé, a tizenkét havi inflációban a 2 százalékos riadószám körüli értékektől.
A német gazdaság hangulata ráadásul tovább romlott. Az Ifo gazdaságkutató intézet Nyugat-Németországra vonatkozó, ugyancsak hétfőn közölt fő mutatója 87,7 pont lett októberre a szeptemberi 88,2 pont után. Ötödik hónapja romlott az Ifo-index. Ebből az intézet hangulatindexért felelős közgazdásza, Gernot Nerb hétfőn azt a következtetést vonta le, hogy az elkövetkező hónapokban csak igen szerény élénkülés várható a gazdaságban, és nincs remény az ütem gyorsulására. Van tehát „hely„ némi kamatcsökkentésre az EKB részéről – mondta Nerb.
Az euró nem reagált a pénzellátás gyorsuló növekedéséről szóló adatra, amely nem változtatott az előbb-utóbb kamatcsökkentést valószínűsítő várakozásokon: a közlés után az euró 0,9738 dollár volt a londoni bankközi devizapiacon, azonos a reggeli értékekkel, és több mint félórával később 0,9737 dollárnál tartott.
Lerombolták a Görög Szörny csapatát az Eb elődöntőjében
