„ A köd és a véres tajték alatt, mintha ezer tátott torok ordított volna ...Tűzvillámok. Hulló gerendák. Bunkerfödelek darabjai. Egy égből aláhulló lótetem, lábbal és patkóval fölfelé. Szálló szögesdrót óriási hálója. Egy egész gyalogezred, a mellé beosztott hadosztály-tüzérséggel s egész fegyver- és legénységi állományával a levegőbe repült, visszahullott a földre, halomba sodródott. A bombatölcsérekből fonnyadt leveleket, feltápászkodó alakokat söpört a szél a terepre, egymásra zuhantak, ismét feltápászkodtak és továbbvonszolták magukat, megint elvágódtak és megint továbbfutottak, már nem egy ezred részei voltak, már csak pelyva.”
Theodor Plievier „Sztálingrád” című világhírű dokumentumregényéből való a részlet: 1942. november 19-én reggel, mínusz 25 fokban, a szovjet áttöréskor ilyen képet mutattak a német védőállások Sztálingrádnál egy szikár tárgyiasságáról híres német író szemével nézve.
A második világháború keleti frontján a szovjet hadsereg 1941 őszén, a Moszkva térségében indított ellentámadással tudta az első komoly csapást mérni a német hadseregre, de az néhány hónap múlva ismét magához ragadta a hadászati kezdeményezést. Mivel Európában nem nyílt második front, Hitler nagy erőket dobott át keletre: a kitűnően felfegyverzett és nyugati hadjáratokban megedződött 220 ezres német 6. hadsereg 500 harckocsival és 7000 löveggel vonult Sztálingrád ellen. A Wehrmacht parancsnoksága azonban hadászati hibákat vétett: sebezhető „konfigurációt” kapott az előretörő ék és annak szárnybiztosítását a rosszul felszerelt és megbízhatatlan olasz és román csapatokra ruházták.
A szovjet vezérkar 1942 nyarán, amikor Sztálingrád sorsa egy hajszálon múlott, Alekszandr Vaszilevszkij irányításával tervet dolgozott ki arra, hogy az ellenséges éket délről és északról harapófogóba vegye. Az ellentámadás tervét hivatalosan szeptember 13-án fogadták el.
A sztálingrádi csata – méreteinél fogva „ütközet” – 1942. július 17-én kezdődött. A német támadás a 62. és 64. szovjet hadseregeket érte. November 18-ig a szovjet erők védelmi hadműveleteket folytattak, igyekeztek felőrölni a támadók erejét, de a németeknek már augusztusban sikerült eljutniuk Sztálingrád külső védelmi övezetéhez, majd áttörniük a külső védelmi övet. A német 6. hadsereg a várostól északra kijutott a Volgához, de a várost nem tudta teljesen elfoglalni. Támadási lehetőségei kimerültek, átment védelembe. Hitler kijelentette: „Egész hadjáratom értelmét veszti, ha lemondok Sztálingrádról.”
1942 nyarán nem volt megfelelő a szovjet hadsereg állapota. Sztálinnak honvédelmi népbiztosként parancsban kellett hadat üzennie a katonaszökevényeknek és a „pánikkeltőknek”, Berija és a belügyi népbiztosság pedig gondoskodott büntetőtáborok és büntetőszázadok felállításáról. Elhanyagolták Sztálingrád légvédelmét Moszkva javára, és csak augusztusban közel 40 ezer sztálingrádi lakos esett áldozatul Richthofen tábornok 4. légiflottája bombatámadásainak.
A német 6. hadsereg október 13-i általános támadása kockázatos helyzetet teremtett a szovjet védők számára. Ez Vaszilij Csujkov altábornagynak, a szovjet 62. hadsereg parancsnokának jelentéseiből egyértelművé vált.
1942. november 19-én a szovjet dél-nyugati és doni front mégis ellentámadásba ment át, másnap a sztálingrádi front is csatlakozott hozzájuk. (A „front” hadászati, majd hadműveleti magasabb egységet, seregtestet jelentett.) November 22-re megvalósult a „harapófogó”: 22 német és 2 román hadosztály szorult bele, összesen 330 ezer fő. Hitler megtiltotta Paulus tábornoknak a kitörést, 1943. január 31-én táborszernaggyá léptette elő abban a reményben, hogy a fogságba eséssel szemben előnybe részesíti a halált. Paulus azonban másnap törzsével együtt megadta magát a szovjet erőknek.
Ekkorra a bekerített német 6. hadsereg halottakban és sebesültekben már mintegy százezer embert vesztett, Manstein tábornagy nem tudta áttörni a gyűrűt és a bekerített német erők 1943. február 2-án letették a fegyvert.
A mintegy 100 ezer négyzetkilométeres térségben kétszáz napig tartó ütközetben a hitlerista és velük szövetséges erők egynegyede operatív értelemben elveszett: halottaik, sebesültjeik, a fogságba esettek és az eltűntek száma megközelítette a másfél milliót. A téli hadjárat alatt 27 német tábornok esett el vagy került szovjet hadifogságba.
Sztálin „minden áron való győzelmet követelt” a Volgánál: a három szovjet front a sztálingrádi ütközetben halottakban közel 480 ezer embert vesztett, megsebesült, megbetegedett 650 ezer katona és tiszt.
Ma már elismerik, hogy a hatvan év előtti hadműveletek idején felélénkültek a Szovjetunióba irányuló amerikai harckocsi-, repülőgép-és teherautó-szállítmányok az úgynevezett kölcsön-bérleti megállapodások alapján. Ez a technika már szerepet kapott az akkori szovjet ellentámadásban.
origo.hu
Brüsszel vs. Magyarország: már több mint 40 ezren követelik Magyar Péterék távozását
