Mint a Holland America Line közölte, törölték a hajó következő útját. A Miami Herald értesülései szerint az előző utakon több mint hatszáz utas fertőződött meg a súlyos gyomor- és bélbántalmakat okozó vírussal.
Az egyik utas, a tampai illetőségű Steve Graf, aki feleségével együtt a hajón akarta megünnepelni házasságkötése 20. évfordulóját, így számolt be a történtekről: „Kilenc órán át egyfolytában hánytam és úgy éreztem magam, mintha teherautó ment volna át rajtam”. Tünetei hat napon át tartottak.
A tömeges megbetegedést okozó vírus vízzel és élelmiszerekkel, valamint a már fertőződött emberekkel való érintkezés útján terjed – írja a dpa. Az egyelőre nem ismeretes, hogy miként jutott a vírus a luxushajóra.
Csütörtökön ismét Kormányinfó, fontos bejelentések várhatók
