Az államháztartás hiánya január-november hónapban 956,4 milliárd forintot tett ki, a novemberi 154,5 milliárdos deficittel együtt – erősítette meg korábbi előzetes adatait a Pénzügyminisztérium hétfőn. A novemberi deficitből 54,9 milliárd a központi költségvetést terhelte, a társadalombiztosítási alapok hiánya 100,7 milliárd forint volt.
A tb-alapok hiányából 69 milliárd forint a decemberről előrehozott nyugdíjkifizetések finanszírozását szolgálta – hangsúlyozta Várfalvi István helyettes államtitkár sajtótájékoztatón. Ezt figyelembe véve a 886 milliárd forint körüli tizenegy havi államháztartási deficit lényegében a Pénzügyminisztérium által prognosztizált folyamatoknak megfelelően alakult.
A megemelt közalkalmazotti bérek tizenharmadik havi esedékes finanszírozása januárban történik. A törvény januári kifizetést ír elő, így a 2003-as költségvetést terhelik – mondta a helyettes államtitkár. A központi költségvetési szervek tizenegy havi kiadásai így is 1.795,3 milliárd forintot tettek ki, 9,5 százalékkal többet az előirányzottnál.
A központi költségvetés bevételei november végéig 3.835,2 milliárdot tettek ki, az egész évi előirányzat 88,8 százalékát. A kiadások viszont 4.421,5 milliárd forintra rúgtak, elérték az egész évre előirányzott összeg 92,0 százalékát. Az így kialakult 586,3 milliárd forint hiány a központi költségvetés éves deficitjének 120,6 százaléka.
A fogyasztáshoz kapcsolt adóbevétel, azaz az áfa, illetve a fogyasztási és a jövedéki adóbevétel 1.804,8 milliárd forintot tett ki, az éves előirányzat 93,1 százalékával az időarányosnál valamivel jobban alakult. A személyi jövedelemadó bevételek viszont 828,8 milliárd forintra teljesültek, valamivel az időarányos mérték alatt.
Az egészségbiztosítási alap november végéig 92,2 milliárd forint deficitet mutatott, 75 milliárddal többet az éves előirányzatnál, annak ellenére, hogy november hónapban a bevételek és kiadások nagyjából kiegyensúlyozottan alakultak, és mindössze 1,2 milliárddal nőtt a hiány.
A nyugdíjbiztosítási alap deficitje ugyanakkor tizenegy hónap alatt 288,2 milliárd forintra rúgott. A kiadások 79,6 milliárddal meghaladták az egész évre előirányzott összeget, és 1.358,6 milliárdot tettek ki. Ebből 84,6 milliárddal több, összesen 1.338,9 milliárd forint nyugdíjkifizetés történt, aminek az a magyarázata, hogy az év eltelt tizenegy hónapja során két alkalommal került sor év elejéig visszamenőleges hatályú nyugdíjemelésre, és november hónapban az utolsó havi nyugdíjellátások előrehozott átutalása is jelentősen növelte a kiadásokat.
A nyugdíjbiztosítási alap azonban az év végén fogja megkapni a költségvetésben előirányzott 185,2 milliárd forint támogatást, és a magánpénztárba átlépők miatt kiesett bevételeinek ellensúlyozására szolgáló 88,6 milliárd forintból még több mint 23 milliárd forint átutalása esedékes ebben a hónapban. Ez a nyugdíjpénztár deficitjét csökkenti, a központi költségvetés hiányát viszont növeli, így államháztartási szinten a deficitet nem érinti.
Miklos Szantho: The Numbers Don’t Lie—Election Campaign Unfolds in the Shadow of Brussels and Kyiv















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!