Kovács szerint a Fidesz kétarcú politikát folytat

A Fidesz kétarcú politikát folytat az EU-csatlakozással kapcsolatban – állítja Kovács László külügyminiszter, aki szerint a Fidesznek jól jönne, ha a csatlakozásról szóló népszavazáson minél kisebb lenne az igenek aránya, mert így össztüzet zúdíthatnának a kormányra.

Ádám Kata
2003. 01. 27. 11:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A választóknak szükségük van arra, hogy lássák: mi a Fidesz álláspontja az EU-csatlakozással kapcsolatban – jelentette ki Kovács László külügyminiszter hétfő reggel a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában.

A beszélgetés témája az uniós csatlakozás volt; mint ismeretes, a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint csökken az unióba történő belépés támogatottságának aránya. Az MSZP választmánya közleményt adott ki, mely szerint elvárják a Fidesz vezetőitől, hogy egyértelműen álljanak ki az uniós csatlakozás mellett. Kövér László, a Fidesz oprszágos választmányának elnöke viszont vasárnap tudatta: pártjának nincs szüksége arra, hogy európai uniós elkötelezettségét folyamatosan bizonygassa, hiszen vezető politikusai legutóbb az e tárgyban rendezett kongresszuson fejezték ki ebbéli szándékukat.

A külügyminiszter szerint a Fidesz kétarcú magatartást tanúsít, mivel a különböző fórumaikon hangoztatják a hátrányokat is.
– Rosszabb lesz a munkavállalónak, rosszabb lesz a nyugdíjasnak, rosszabb lesz a vállalkozónak, rosszabb lesz a vidéken élőnek, a városban élőnek. Annyi a „de„, hogy ezzel gyönyörűen el is veszik a kedvüket az embereknek a csatlakozástól – jelentette ki Kovács László. – Nem lesz olyan, akinek rosszabb lesz – szögezte le a külügyminiszter. – Ha gyorsul a gazdasági növekedés, új munkahelyek jönnek létre, ha több külföldi tőke jön be az országba, akkor természetes, hogy a bérek növekednek. És mitől függ a nyugdíj nagysága? Mindekelőtt a nettó keresetnövekedéstől, tehát a nyugdíjakat is húzza maga után – jelentette ki Kovács, aki a Fidesz „kétarcúságára” azt hozta fel példaként, hogy a polgári körök honlapjáról át lehet klikkelni néhány olyan honlapra is, amely szélsőséges hangon uszít az unió ellen. – A polgári körök nem azonosak a Fidesszel, de a polgári körök első számú személyisége Orbán Viktor.

Kovács azokra az észrevételekre, miszerint a jelenlegi kormány nem elég intenzíven mutatja be az EU-csatlakozás előnyeit, kijelentette: az előző kabinet nem tett eleget az uniós csatlakoztatás elfogadtatásáért. – Arról van szó, hogy a Fidesznek jól jönne, ha ezen a népszavazáson minél kevesebb lenne az igenek aránya, mert utána össztüzet lehetne zúdítani a kormányra: na, tessék, itt van, ugye, olyan nagy a kormánnyal szembeni ellenszenv, hogy a magyar lakosság nagyrésze még az uniós csatlakozást is föláldozná, csak ez a kormány tűnjön el, és jöjjön vissza Orbán Viktor, és a Fidesz kormánya. Tehát összekeverik a saját pártpolitikai érdekeiket az ország, a nemzet érdekeivel. Én ezt elfogadhatatlan magatartásnak tartom – jelentette ki a külügyminiszter, aki szerint a Fidesz visszaél azzal, hogy „nem mindenki közgazdász, és nem mindenki a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakembere„. Kovács kijelentette: a kormány – és ezen belül az MSZP – dolga az, hogy bemutassa a csatlakozás előnyeit, mert hisznek abban, hogy Magyarország számára az EU-tagság történelmi jelentőségű esélyt ad.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.