A vám- és pénzügyõrség a kezességvállaló cégektõl azóta megpróbálta beszedni az eltünt áru után járó több százmillió forint vámot, de azok a bíróság elõtt megtámadták a határozatot – értesült a Havaria Press.
Harminckét konténernyi áru esetében három pénzügyõr ellen csempészet miatt már folytatott nyomozást a Fõvárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal, de azokat bizonyítékok hiányában megszüntették. A csempészetsorozatra akkor derült fény, amikor a német vámosok két évvel ezelõtt a hamburgi kikötõ egyik raktárában megröntgeneztek három, kínában feladott és Magyarországra szánt cipõvel teli konténert. A fevételek alapján megállapították, hogy cipõ helyett cigarettát rejtenek a konténerek. Az Interpolon keresztül kérték a magyar vámszerveket, hogy végcéljáig kövessék az árut.
A magyar vámosok hetekkel késõbb egy budapesti raktárban rajtaütöttek a csempész bandán, a konténerekbõl elõ is került a zárjegy nélküli cigaretta. Ekkor kezdték felgöngyölíteni az ügyet. A vámhivatali nyilvántartásokból megállapították, hogy 32 esetben azonos pénzügyõr végezte az árutovábbitást a Józsefvárosi pályaudvaron, de az okmányszakértõ szerint kizárható, hogy õ készítette volna a fiktív adatokat tartalmazó vámokmányokat.
Az áru vámkezeléséig garanciát adó magáncégek azt
sérelmezik, hogy míg a nyomozóhatóságoknak rendelkezésére állt minden olyan adat amelybõl megállapítható lett volna, hogy ki rövidítette meg az államot több milliárd forinttal, addig ez nem érdekelte õket. A HavariaPress birtokába jutott szakértõi vélemény szerint, nem hallgatták ki a konténereket a pályaudvarról elfuvarozó cégek sofõreit és nem vettek írásmintát a hivatalban dolgozó pénzügyõröktõl és mindössze a 32 konténer ügyében
indult eddig nyomozás.
A román védő ámokfutása megpecsételte a válogatott sorsát, a pokoli meccsen minden oda lett + videó













