Béremelési gondok Újpesten

Idén 140 milliárd forint a tét: ennyit kellene megosztani a főváros és a kerületek között, de a közalkalmazotti bérek több mint egyharmadát az önkormányzatoknak kell fedezniük, ezért ez az ő költségvetésüket eltorzítja - áll Újpest MDF-es alpolgármestere közleményében.

Bõtös Botond
2003. 02. 05. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dercze Tamás, Újpest független polgármestere az MNO – nak kijelentette: a Medgyessy-kormány bebizonyította, hogy nem kifejezetten érzékeny az önkormányzatok problémáira. –„Már csak azért sem, mert azokat nem is ismeri” – tette hozzá. Dercze Tamás szerint a szocialisták nem hitték el, hogy megnyerik a választásokat, ezért könnyelmű ígéreteket tettek. Az ismeret teljes hiányát mutatja, hogy a kormányzat azt gondolja: majd az önkormányzatok megoldják a problémákat és helyettük fizeti ki a béreket.

Hock Zoltán, MDF-es fővárosi képviselő, Újpest alpolgármestere elmondta: a kormány nem finanszírozta maradéktalanul a közalkalmazotti béremelést. Újpest esetében például a közalkalmazotti bérek kétharmadát sem fizeti a kormányzat, a többit az önkormányzatnak kell majd kigazdálkodnia. Ez pedig a fejlesztési kiadások visszaszorításával érhető el.

A költségvetési törvény tárgyalásakor három forrásból kívánták biztosítani a béremeléshez szükséges többletkiadást. Egyrészt az állami hozzájárulás normatívájának növekedésével, másrészt a gépjárműadó helybenhagyásával, valamint a személyi jövedelemadó tíz százalékának átengedésével. Újpest példájánál maradva ez az összeg 1,2 tized milliárdot jelent, ám a bérek kifizetéséhez 1,9 milliárdra lenne szükség.

Hock Zoltán úgy értékelte, a kormány ígéreteit az önkormányzatoknál kell részben betartaniuk. Elmondta azt is, a frakció a közgyűlésnek javasolni fogja, hogy a forrásmegosztási rendeletben szüntessék meg az alapokat, melyeket a főváros a kerületekhez irányított iparűzési adókból különít el. Az így felszabaduló 4,7 milliárdot pedig arányosan osszák szét a kerületek között. Ha a javaslatot a várost irányító koalíció elfogadja, az MDF megszavazza a rendeletet – tette hozzá az alpolgármester. Ezzel kapcsolatban a kerület polgármestere hozzátette: felháborító, hogy a szocializmus bukása után 13 évvel, az alapokat, tulajdonképpen a saját pénzünket kell megpályáznunk a fővárosi önkormányzatnál.

Dercze Tamás, a városrész polgármestre még korábban bejelentette, hogy az önkormányzati törvény módosítása miatt Alkotmánybírósághoz fordul, amely szerinte nem felel meg az Alkotmánybíróság forrásmegosztással kapcsolatos korábbi határozatának. A taláros testület szerint ugyanis minden önkormányzatnak „jól kellene járnia”.

Ezzel szemben a parlament csupán tizenkét kerület egyetértéséhez kötötte a forrásmegosztás elfogadását. A parlamenti módosítás Mester László, XVIII. kerületi szocialista polgármester nevéhez fűződik.

Újpest polgármestere az MNO – nak bejelentette: peres eljárást kezdeményez, mert az önkormányzati törvény értelmében minden nagyobb feladathoz, kiadáshoz a kormánynak új forrást is hozzá kell rendelnie. Márpedig a közalkalmazottak bérének kifizetését a polgármester ilyen többlet feladatnak tekinti. – „Ezeket a pénzeket, ha kell peres eljárás keretén belül, de fizessék ki a kerületnek.” – jelentette ki Újpest polgármestere.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.