Bóbiskolással vádolják a rendőröket

Asztalon fekvéssel és szunyókálással vádolnak hat rendőrt. A katonai ügyészség vádirata szerint hat rendőr súlyos szabályszegést követett el, amikor tavaly szeptemberben az éjszakai ügyeletben elaludtak.

MNO
2003. 02. 24. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Asztalonfekvéssel és szunyókálással vádolnak hat rendőrt. A katonai ügyészség vádirata szerint hat rendőr súlyos szabályszegést követett el, amikor tavaly szeptemberben az éjszakai ügyeletben – amikor a VIII. kerületi térfigyelő kamerákat kellett volna figyelniük – elaludtak. Az eset úgy derült ki, hogy titokban a megfigyelőket is megfigyelték, egy rejtett kamerával – olvasható az origón.

Szerdán várhatóan ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa az éjszakai ügyelet alatt szunyókáló rendőrök ügyében. Az ombudsman korábban ugyan azt mondta, nem lehetett volna a rendőrök tudta nélkül felszerelni a kamerákat.

A vádirat szerint súlyos kötelességszegést követtek el a rendőrök azzal, hogy több esetben percekre elbóbiskoltak. Ráadásul az egyik vádlott még sorozatosan, négyszer is az asztalra feküdt éjjel fél egy és hajnali három között. Ráadásul nem volt elég a rendőröknek, hogy szunyókálnak, volt olyan eset is, hogy a kötelezően előírt három fő helyett csak ketten figyelték a kamerákat.

Az ügyészség szerint részben meghiúsították azt a célt, ami miatt létrehozták a józsefvárosi térfigyelőrendszert, mert volt olyan pillanat, amikor nem figyelték, mi történik a VIII. kerület utcáin. Az ügyészség korábban elismerte, hogy nem történt semmi rendkívüli a szunyókálások éjszakáján.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.