Antifasiszta demonstrációt tart a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szombaton a Kossuth téren. Ugyanezen a helyszínen – igaz, a tér egy másik részén -, ugyanebben az időpontban demonstrálnak a neonácinak tartott Vér és Becsület nevű szervezet tagjai is, akik a második világháborúban a budai Vár ostroma alatt meghalt német és magyar katonákra kívánnak emlékezni – adta hírül az Origo. (A rendőrség korábban több alkalommal is megakadályozta, hogy a Vér és Becsület demonstrációt tarthasson a fővárosban, végül azonban február 7-én engedélyt adott a rendezvényre.)
Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke közölte: a demonstráción semmilyen beszédet nem tartanak, és nem készülnek táblákkal, transzparensekkel sem. Mindössze békés tüntetéssel, csendes sétával tiltakoznak, a véleményük szerint terjedő fasiszta eszmék és a neonáci csoportok megjelenése ellen. Részükről mindent megtesznek azért, nehogy bármilyen provokatív incidens történjen köztük és a téren demonstráló Vér és Becsület szimpatizánsai között. A Mazsihisz elnöke szerint nyilvánvalóan a rendőrség is gondoskodni fog arról, hogy a két rendezvény valóban szeparálva bonyolódhasson le.
Orbán Viktor: Európa bajai az ukrán háborúból erednek + videó
