Felvidéki műemlékkalauz

Gazdag illusztrációkkal, hiteles történelmi magyarázatokkal, a szerző által készitett miniatűr rajzokkal ékesitett könyvet tart kezében az olvasó, és lélekben a könyv alkotójával, Ludwig Emillel barangolja be az egykori Felső-Magyarország csodálatos műemlékeit, tájait.

Mélyen szubjektiv ihletésű a könyv, hiszen családi, baráti, szépirodalmi ösztönzések terelték az alkotó érdeklődését a történelmi Felvidékre és akárcsak egy gyerek rácsodálkozása a távoli ismeretlenre, a maga valóságában is tudni, tapasztalni akarta, hogy mi van az igazságtalanul meghúzott határokon túl. Mert mint irja a könyv hátsó boritólapján: „mire kezembe szorithattam első kék útlevelemet, bejártam Magyarországot, elveszitett területeivel együtt, elvetődtem a rubelövezet távolabbi vidékeire is... úgy hiszem ennél jobb, tartalmasabb iskolát nem járhattam volna ki”.

Objektiv és tudományos ihletettségű is Ludwig Emil Felvidéki műemlékkalauza, mert Mikszáth, Krúdy és régi művészettörténészek könyveivel, részletes térképekkel felszerelkezve vándorolta be az elszakitott Felső-magyarországi vármegyéket, ahogyan megjegyzi: huszonnyolc év leforgása alatt vagy negyven részletben.

Emlékszem, a felfedezésnek, a valahová tartozásnak milyen kitörő öröme kisért végig engem is 1971-ben, amikor először látogathattam Erdélybe – későbbi külföldi útjaimnál ezt nem éreztem –, és órákat tölthettem a házsongárdi temetőben, megérinthettem a csíksomlyói templom falát, mélyen beszivhattam Hargita árpádkori településének, Siklód fenyveseinek illatát, kezet foghattam székely emberekkel s lemehettem a parajdi sóbányák mélyére. Végre érezhettem, hogy ez is valamikor Magyarország volt. Titkos úti kisérőm egy könyv volt, Erdély cimmel, amit Reich Milton Oszkár adott ki 1942-ben. Ha ez az egész Erdélyt átfogó történelmi útikönyv nincs elrejtve velem, kevesebbet tudtam volna meg történelmünk talán legfontosabb helyszinéről. De arra is emlékszem, hogy amikor a következő évben a Felvidék történelmi városait jártuk végig Kassától, Eperjesen, Lőcsén, Csütörtökhelyen, Nyitrán át egészen Pozsonyig, akkor ilyen útikalauz nem volt birtokomban. Emlékeztetnem kell arra is, hogy az ötvenes, hatvanas és a hetvenes években az iskolákban, nyilvános helyen még kiejteni sem volt ajánlatos a Felvidék vagy Erdély földrajzi, tájegységi megnevezését. Szlovákiáról vagy Romániáról lehetett beszélni. De ez már a múlt.
Éppen ezért a Felvidéki műemlékkalauz egy különleges hiányt tölt be. A könyv egyszerre történelmi, földrajzi, művészettörténeti, idegenforgalmi tárház. Tiz fejezetben mutatja be a történelmi Felvidéket, megtekintésre érdemes műemlékeit és legfontosabb történelmi nevezetességeit. Nyugatról kelet felé haladva a mai Szlovákiában, tehát a Kis Kárpátok és az alsó Vág-vidéktől, Nyitra-Nagyszombat-Pozsonytól, a Csallóközön, a régi gömöri bányavidéken, a Szepességen, Sáros vármegyén át eljutunk egészen a Felső-Bodrogköz pereméig, Latorcáig. Az útvonalat, a könyvben szereplő helyiségeket, városokat és műemlékeket a szerző által rajzolt térképen nyomon követhetjük, amit a boritó belső és a boritó utolsó belső fedelén találhatunk.

A Felvidéki műemlékkalauz egyik erőssége, hogy nemcsak a személyes kutató munkára, nemcsak lelkes művészettörténész, történész elődei Felvidékről szóló könyveire támaszkodik, hanem szivesen idézi történelmi krónikáink -például Túróczy Krónika-évezredes legendáit, amely a könyvnek egyfajta elbeszélő, mesélő stilúst kölcsönöz. Igy válik könnyed, befogadható olvasmánnyá a magyarság több mint ezer évének viharos történelme. Az alkotás másik erőssége, hogy Ludwig Emil nem tudományoskodni, hanem szolgálni, ismeretet bőviteni akar. Ezt jelzi az a sziszifuszi munka, amit elvégez a szerző, amikor a felvidéki műemléktemplomokat megrajzolja, alaprajzát, a hajó beosztásokat közzéteszi. Ezek a tussal elkészitett, gondos rajzok többet mondanak a múlt világáról, hangulatáról, mint egy fénykép. Például a szakolcai kerek templom, a terméskőből épült rotunda miniatúra szerű megrajzolása,-amely a XI-XII. században épült – majd a leheletfinoman oda kanyaritott felhőcske egy egész történelmi korszakot tud megjeleníteni Felső-Magyarország legnyugatabbra eső városáról. Ilyen miniatúra rajzokat találhatunk minden fejezet kezdeténél. Külön öröm számomra, hogy van a könyv utolsó lapjain egy útmutató szótár, amely a magyar helységnevek szlovák megfelelőit tartalmazza. Ez azért fontos, mert az utazó nemigen talál olyan magyarországi vagy szlovákiai térképet, amin az ősi magyar helységnevek mai szlovák megfelelőit regisztrálhatja.

Ludwig Emil könyvében nem véletlenül idézi Divald Kornélnak, az 1925-ben megjelent Felvidéki séták szerzőjének és Magyarország művészeti emlékeiről írt alkotójának ajánlóját, amely igy szól: „Kincsek vannak felsorolva, melyek az ezeréves Magyarország kultúrájának bizonyitékai. Igazolják azt, hogy a magyar nemzet Kelet és Nyugat mezsgyéjén nemcsak fegyverrel, de a művelődés tárgyi valóságaival is megállotta mindenkor helyét”.
Ezt a gondolatot igazolja a Felvidéki műemlékkalauz is. Ludwig Emil tapasztalja vándorlásai során, hogy az utolsó előtti órákban gyűjtötte össze anyagát, mert tapasztalnia kellett, hogy örökre eltűntek, elpusztultak olyan látnivalók, városképi, művészeti és művelődéstörténeti emlékek, történelmi kincsek, amelyeket még volt szerencséje látni. Útra kell kelni tehát! Zárójelben jegyzem meg, hogy Ludwig Emil most is folyamatosan úton van, hiszen nemcsak a Magyar Nemzet lapszerkesztője, de a Rejtőzködő Magyarország cimű felfedező írásaival hetente megjelenik lapunk Magazin rovatában.

A Felvidéki műemlékkalauz a Maecenas Könyvkiadó gondozásában jelent meg, és már az első hónapokban egyetlen példányát sem lehetett kapni a könyvesboltokban. A hiátus nagy az ilyen jellegű könyvekből, az igény óriási, érdemes lenne megfontolni a Felvidéki műemlékkalauz újbóli kiadását.