Újra Orbán Viktor a célpontban

Több Fejér megyei település vezetése is vizsgálja, hogyan, miből és milyen megfontolásból vásároltak tavaly Orbán Viktor részére egy több mint félmillió forint értékű festményt. A születésnapi ajándéknak szánt alkotás vételárát hat Vál-völgyi önkormányzat közösen fizette – adta hírül a Népszava.

MNO
2003. 02. 14. 14:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor és Tabajd fideszes polgármestere szerint az értékes mű nem születésnapi meglepetés volt, azt az alcsúti templom felújítása alkalmából kapta. Ezt azonban a helyi lelkész cálfolja. A Kokas Ignác-alkotás egyébként nem szerepel a volt miniszterelnök vagyonnyilatkozatában.

Kokas Ignác Romos présház díszben című alkotását kapta tavaly 39. születésnapjára Orbán Viktor hat Vál-völgyi település – a lap tudomása szerint szerint Alcsútdoboz, Felcsút, Vál, Tabajd, Bodmér és Kajászó – önkormányzatának anyagi összefogása révén. A volt miniszterelnöknek szánt festményt Győri Péter és leánya adták el az alcsútdobozi önkormányzatnak, mely az ajándékvásárlást összehangolta. A 680 ezer forintos vételárat a hat település együttesen adta össze – egyenként 113 333 forinttal járulva hozzá az ajándék költségeihez.

Zsírai Győző, Vál jelenlegi polgármestere vizsgálatot indított az ügyben. A függetlenként megválasztott faluvezető szerint számos hibára és esetleges visszaélésre is bukkanhatnak a hivatalnál jelenleg is folyó könyvvizsgálatnál. – Tudomásom szerint elődöm, Tóth Ferencné hagyta jóvá a költségek egy részének átvállalását, méghozzá testületi határozat nélkül. A korábbi vezetés ügyeiben azonban jelenleg is tartanak az általunk indított vizsgálatok, így egyelőre semmi biztosat nem tudok mondani – nyilatkozta Zsírai Győző.

A lap úgy tudja, Vál korábbi vezetője nem annál a cégnél dolgozik, amely korábban a beszerzéseket intézte a váli önkormányzatnál. Tóth Ferencné nem kívánt nyilatkozni.

Temesszentandrási György, Tabajd fideszes polgármestere a Népszavának úgy fogalmazott: emlékei szerint Orbán Viktor az alcsútdobozi református templom felújításának alkalmából kapta a festményt, nem pedig születésnapi ajándékként. Sajtószóvivőjén keresztül maga Orbán Viktor is ezt állította a Népszavának.

A korábbi miniszterelnök úgy emlékszik: az ajándék festményt a templom felújításának alkalmából kapta, és azóta is nagy becsben tartja. Kokas Ignác ugyanis váli születésű és kötődésű művész, így ez számára különös értékkel bír. Vagyonnyilatkozatában azért nem szerepel a festmény – tudatta –, mert ajándékként nem foglalkozott annak értékével, ráadásul nem is kellett volna bejelentenie azt.

Orbán Viktor és Temesszentandrási György polgármester állításait azonban nemcsak a többi települési vezető, de Darvas Tanács Erik, az alcsútdobozi református templom lelkésze is cáfolta. Mint azt a lelki vezető elmondta: a felújított templom átadásakor a gyülekezet egyik tagja által festett képet kapott ajándékba az akkori miniszterelnök, nem pedig Kokas Ignác festményét. Azt egy kisebb ünnepségen adták át Orbán Viktor távozó kormányfőnek, megköszönve ezzel a térség érdekében tett erőfeszítéseit.

– Semmi kifogásolható nem történt az ügyben. Ha én ajándékot veszek valakinek, akkor annak részletei nem publikusak. Miért nem foglalkoznak inkább Medgyessy vagyongyarapodásával? A média állandó támadása már gusztustalan – mondta Temesszentandrási György, Tabajd jelenlegi polgármestere. A fideszes vezető kérdésünkre, hogy a festmény árának rájuk eső részét önkomrányzati pénzből fizették-e, azt válaszolta: igen, de ezzel egy fillér veszteség sem érte a hivatal költségvetését.

Megkerestük Tilli Józsefnét, az alcsútdobozi önkormányzat munkatársát, aki aláírásával hitelesítette a festmény adásvételi szerződését. Ő azonban nem kívánt nyilatkozni, mondván, erre nincsen felhatalmazása. Hargitai László alcsútdobozi polgármester szintén nem kívánta kommentálni az ügyet.

– Ehhez senkinek semmi köze. Bensőséges ünnepségen adtuk át a festményt születésnapi ajándékként, amit nem illik piszkálni. Lényegtelen, hogy honnan és miből finanszíroztuk a képet, ez a mi dolgunk, nem magukra tartozik. Mindenhol mínuszos a költségvetésünk, hitelt kell felvennünk ahhoz, hogy a béreket ki tudjuk fizetni. Miért ezzel a tavalyi történettel foglalkoznak? – kérdezett vissza Hargitai László.

A Népszava megkereste Győri Pétert, a kép eladóját is, ám a budapesti férfi nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta: ő jobboldali ember, ezért a Népszavának nem beszél.

Orbán Viktor volt kormányfő szóvivőjén keresztül azt mondta: vagyonnyilatkozatában azért nem szerepel a festmény, mert ajándékként nem vizsgálta, hogy mekkora értéket képvisel.

A vagyonnyilatkozatokat érintő, jelenleg érvényben lévő törvényi szabályozás szerint, ha még hivatalban lett volna, köteles lenne beírni a hatszáznyolcvanezer forint értékű műtárgyat, mert annak értéke meghaladja az előírt határt. A törvény ugyanis így fogalmaz: a köztisztviselőnek az egyéb ingóságokat csak akkor kell feltüntetnie a vagyonnyilatkozatban, ha értékük darabonként vagy készletenként, gyűjteményenként a köztisztviselői illetményalap tízszeres összegét meghaladja. (Az alap 2002-ben 33 ezer forint volt, tehát a 330 ezer forint feletti értékű tárgyakat kell beírni.) Az értéket egyébként a köztisztviselőnek kell megbecsülnie.

Mivel az új kabinet 2002. május 27-én lépett hivatalba, Orbán a képet nem miniszterelnökként, hanem képviselőként kapta, így az nem esik az egyébként szintén érvényben lévő adómentes ajándékozási szabályozás alá.

Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint: a képviselő (és Orbán Viktor ekkor már nem volt miniszterelnök) megbízatásával összefüggésben nem fogadhat el olyan ajándékot vagy más ingyenes juttatást, amely a mindenkori képviselői alapdíj kéthavi összegét meghaladja (2002-ben az alapdíj 165 ezer forint volt). Az ennél alacsonyabb értékű ajándékokról és ingyenes juttatásokról a képviselő kimutatást köteles vezetni. Jövedelemnek minősül a nyilatkozó éves jövedelme tekintetében a – bármilyen címen és formában megszerzett – bevétel egésze. Egyes meghatározott esetekben pedig a költségekkel csökkentett része vagy a bevétel meghatározott hányada. Ezek közé tartoznak a törvény alapján megállapított, továbbá a külön adózó jövedelmek. Jövedelem a bevételnek nem számító és a törvény szerint adómentesnek minősülő bevétel is. Ilyenek: az örökség, a magánszemélytől kapott ajándék vagy a biztosító szolgáltatása.

Abban az esetben, ha valaki egyes tételeket nem vall be vagyonnyilatkozatában, akkor bejelentés alapján a mentelmi bizottság köteles kivizsgálni az ügyet. A gyakorlat szerint ekkor egy albizottság tárja fel, hogy a képviselő mit és miért nem vallott be.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.