2003. március 22.

Népszabadság: A szakszervezetek békepártiak - Magyar Hírlap: Már százötvenezer anya kéri a támogatást - Népszava: Néhány ezer forinttal nő a gázszámla

MNO-összeállítás
2003. 03. 22. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Népszabadság: A szakszervezetek békepártiak

A hazai munkavállalók a szociális Európába kívánnak integrálódni, mert az esélyt teremt az ország felemelkedésére, az emberek boldogulására, a szociális biztonság megerősítésére – hangoztatták az MSZOSZ pénteki nagygyűlésen. A fórumon az iraki háború kapcsán elhangzott: a szervezett dolgozók úgy vélik, a békét nem lehet háborúval kikényszeríteni.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség elnöksége arra szólítja fel a nemzeti tagszervezeteket, hogy tüntetésekkel, sztrájkokkal, demonstrációkkal tegyenek meg mindent a béke visszaállításáért – jelentette be az MSZOSZ tegnapi nagygyűlésén a nemzetközi szervezet titkára. Maria Helena Andre azt mondta, hogy a szakszervezetek elítélik a háborút. Szavaihoz kapcsolódva Kordás László, az MSZOSZ alelnöke úgy fogalmazott: a magyar munkavállalók is úgy gondolják, hogy a békét nem lehet háborúval kikényszeríteni. A konföderációhoz tartozó szervezett dolgozók nem döntöttek a csatlakozásról, viszont tiszteletben tartják az európai szövetség véleményét, s lehetőségeikhez képest mindent megtesznek azért, hogy a nemzetközi normák érvényesüljenek a földrészen, legyen szó háborúról, békéről, szakszervezeti jogokról.

A Nemzeti Sportcsarnokban az „Igent a szociális Európára!„ szlogennel tartott fórum mintegy 1600 résztvevője nyilatkozatba foglalta a magyar dolgozók uniós elvárásait. E szerint a demokratikus és szociális Európába kívánnak teljes jogú tagként integrálódni, esélyt teremtve a növekvő foglalkoztatásra, a magyar munkabérek felzárkóztatására, szociális jogaink érvényesülésére. Wittich Tamás, a szövetség elnöke a bérek felzárkóztatását sürgetve azt mondta, hogy míg a hazai teljesítmények az uniós teljesítmény 52-53 százalékát teszik ki, addig a magyar dolgozók bére csupán egyharmada az uniós fizetéseknek.

A szakszervezeti fórumon először felszólaló Burány Sándor munkaügyi miniszter úgy vélte: azért is be kell lépni az unióba, hogy megszűnjön a megkülönböztetés a magyar munkavállalók, tanulók és uniós társaik között. Az EU foglalkoztatási stratégiája hozzájárulhat a foglalkoztatás bővítéséhez, új munkahelyek létrejöttéhez.

A nagygyűlés résztvevői arra szólították fel az állampolgárokat, hogy vegyenek részt és felelősségteljesen döntsenek a történelmi jelentőségű népszavazáson április 12-én.

Magyar Hírlap: Már százötvenezer anya kéri a támogatást

Már százötvenezer kismama adta be igényét a gyest kiegészítő jövedelempótlékra, amelynek elbírálására 30 napjuk van a helyi államháztartási hivataloknak. Ám azok egyetlen ügyet sem bíráltak el, mivel a Somogy megyei hivatal felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságra (LB). A testület legkorábban a nyári szünetig dönt, feltéve, hogy Lomnici Zoltán elnök elrendeli a soron kívüli eljárást.

Április 24-e előtt a Somogy Megyei Bíróság valószínűleg nem tudja továbbítani a gyest kiegészítő jövedelempótlék ügyét a Legfelsőbb Bíróságra – tudtuk meg. A legkorábban eldöntött perben ekkor jár le az a 60 napos határidő, ameddig felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani. Halász Etelka bírósági szóvivő szerint a megyei államháztartási hivatal beadta kérelmét a jogerős ítélet ellen, a felperes, vagyis az anya nem. Képviselője, Radovics Csilla ügyvéd lapunknak elmondta: nem kérik a döntés felülvizsgálatát, hiszen nyertek, meg is kapták a pénzt. Arra a kérdésre, nem kívánja-e ezt írásban közölni a bírósággal – akkor nem kellene megvárni a határidő végét -, az ügyvéd a megbízó érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást.

Az Államháztartási Hivatal (ÁHT) három pernyertes anyának már kifizette az 1996 és 2002 közötti időre együttesen megítélt 700 ezer forintot – értesültünk. Úgy tudjuk, eddig 150 ezer új kérelem futott be országszerte. Az érintettek száma félmillió körül lehet, a teljes összeg mintegy 40 milliárd forint.

A gyest kiegészítő 6700 forintos havi többletről a kérelmek alapján 30 napon belül határozatot kell hozniuk a megyei államháztartási hivataloknak. Még egy döntés sem született. Hírek szerint az országos központ a pénzügyminiszter válaszára vár, mert nincs fedezet. Vitatják a követelés jogi alapját is. Hogy konkrétan miért, azt nem sikerült megtudnunk, mert – Máté Dániel szóvivő szerint – a pénzügyminiszter személyes álláspontja az: nem teszik lehetővé a felülvizsgálati kérelem megismerését.

Elképzelhető, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke engedélyezi a per soron kívüli eldöntését, és akkor a nyári szünetig esetleg lezárulhat a sokakat érintő vita. Ehhez azonban az kell, hogy az akta megérkezzen a Markó utcába.

Harrach Péter, az Orbán-kormányzat családügyi minisztere szerint közigazgatási hiba történt akkor, amikor 1996-ban elfelejtették hatályon kívül helyezni a jövedelempótlékról szóló rendeletet, azon túl, hogy a „Bokros-csomag politikai támadás volt a családtámogatási rendszerrel szemben”. A volt miniszter elmondta: igaz, hogy az 1998-tól kormányzó Fidesz-MDF is csak négy év múlva helyezte hatályon kívül a rendeletet, de azért, mert a kormányváltásnál az előző vezetés nem hívta fel a figyelmüket erre a rendeletre, ők viszont csak 2002 tavaszán vették észre.

Népszava: Néhány ezer forinttal nő a gázszámla

Idén egy átlagos családnak éves szinten három-ötezer forinttal növekszik a földgázszámlája. Az új tömbtarifás kedvezményrendszer bevezetése után ugyanis októbertől az első 1500 köbméter földgázt minden felhasználó hatszázalékos, az 1500 és 3000 köbméter közötti mennyiséget pedig négyszázalékos kedvezménnyel kapja majd a májusban megemelt árhoz képest.

Az új gázár-kompenzációs rendszer bevezetésének eredményeként egy átlagos családnak idén összesen csupán három-ötezer forinttal növekszik a gázszámlája – tudtuk meg Varró Lászlótól, a Magyar Energia Hivatal vezető közgazdászától. A szakember elmondta: az évi 1500 köbméternél kisebb gázfogyasztású háztartások éves költségnövekedése az új tömbtarifás díjszámítás alkalmazása révén mindössze háromezer forint körüli összeg lesz. Míg a nagyobb mennyiséget, évi 3000 köbméternél több gázt elégető családok kiadásainak az emelkedése elérheti, illetve meg is haladhatja az ötezer forintot.

Mint arról korábban beszámoltunk: az év eleji kormánydöntés értelmében május közepétől 12 százalékkal emelkednek a lakossági gázdíjak. A kabinet újabb határozata értelmében azonban a következő fűtési szezon kezdetétől, október elejétől életbe lép egy új ártámogatási rendszer. Az új díjszabás három tarifatömböt tartalmaz. Az első tömbbe az évi 1500 köbméter alatti gázfogyasztás tartozik. Ekkora gázmennyiséget általában az átlagos méretűnek számító, 50-60 négyzetméter alapterületű társasházak, bérlakások lakói használnak el. Ebbe a fogyasztói körbe az országban lévő mintegy hárommillió lakossági felhasználó 53 százaléka tartozik. (Vagyis a családok valamivel több mint fele évente 1500 köbméternél kevesebb gázt használ el.) A második tarifatömb az évi 1500-3000 köbméteres fogyasztási sáv. Ilyen mennyiséget a több esetben a nagyobb, 100 négyzetméter körüli alapterületű lakások vagy kisebb családi házak tulajdonosai használnak fel. Ez a fogyasztói csoport az összes lakossági felhasználó 36 százalékát teszi ki. (Így az évi 3000 köbméternél kevesebbet fogyasztók köre összesen a lakossági felhasználói csoport csaknem 90 százalékát jelenti.) A háztartások fennmaradó 11 százaléka pedig többnyire a nagy méretű, 100 négyzetméternél jóval nagyobb alapterületű lakások, családi házak lakói, évente 3000 ezer köbméternél több földgázt égetnek el.

Az egyes díjsávokban október elejétől más-más mértékű ártámogatást vezetnek be. Az egyes tömb – az évi 1500 kötméber alatti fogyasztás – tarifái ősztől hat százalékkal csökkennek. A kettes tarifasávban – az évi 1500 és 3000 köbméter közötti fogyasztási tartományban – kisebb lesz a kedvezmény mértéke, ebben a díjkategóriában csak négyszázalékos lesz az „árengedmény„. A hármas tömböt – az évi 3000 köbméter feletti felhasználást – pedig nem támogatja a kormányzat. Így annak díjai nem csökkennek, vagyis ott teljes mértékben érvényesül a májusi 12 százalékos áremelés. Ez azt jelenti, hogy az első 1500 köbméter gáz után minden család hat százalékkal kevesebbet fizet majd, az 1500 és 3000 köbméter között elhasznált gázmennyiség csak négy százalékkal lesz olcsóbb minden háztartásnak, a 3000 köbméter feletti fogyasztásért pedig továbbra is teljes árat kell fizetni. Vagyis az új sávos díjfizetési rendszerben az a felhasználó is kedvezményben részesül, aki évente több mint 3000 köbméter gázt éget el, hiszen az első 1500 köbmétert, illetve a kettes tömbbe tartozó fogyasztást az adott kategóriához tartozó kedvezményes tarifával kell megfizetnie, a teljes árat csak a 3000 köbmétert meghaladó mennyiség után kéri majd a szolgáltató. Így például az évi 3001 köbméteres felhasználás esetén 1500 köbmétert hatszázalékos díjkedvezménnyel, az 1500 és 3000 köbméter közötti mennyiséget négyszázalékos „engedménnyel”, a maradék egy köbmétert pedig teljes áron számlázzák majd ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.