Az MSZP szerint a földgáztörvényről szóló javaslat kiemelkedő jelentőségű, magas szakmai színvonalú előterjesztés.
Az MSZP szerint a javaslat segíti az egységes versenyfeltételek kialakítását, ezzel szemben a Fidesz úgy véli, a törvényjavaslat nem segíti a versenyt, és nem védi a fogyasztók érdekeit.
A földgáztörvény keddi parlamenti vitájában Podolák György, a szocialista frakció vezérszónoka úgy fogalmazott, a jogszabály célja egységes versenyfeltételek kialakítása a piaci szereplők számára, továbbá diszkriminációmentes hozzáférés biztosítása a szállító- és elosztóvezetékekhez, valamint a tárolókhoz.
Hozzátette: a gáztörvény céljai között szerepel a piaci szereplők átlátható működésének biztosítása, a fogyasztóvédelem erősítése.
Balla György (Fidesz) szerint a törvény jövőre újabb gázáremelést eredményez, illetve egyes érdekcsoportokat leszámítva senkinek sem jó. A Fidesz vezérszónoka hangsúlyozta, mivel a jogszabályt később módosítani kell majd, érdemesebb lenne ősszel megalkotni a törvényt.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
