Braun Róbert, a régi munkatárs

Tavaly júniustól dolgozott Braun Róbert cége a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) – derült ki Kiss Péter kancelláriaminiszter leveléből. Az SZDSZ egykori kabinetfőnöke az eddigi információk szerint csak decembertől állt szerződésben a MeH-hel.

Magyar Nemzet
2003. 03. 17. 14:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly decemberben hirdetmény közzététele nélkül indított tárgyalásos eljárás során Braun Róbert cége, a Gaming Communications Kft. 33 millió forintos megbízást nyert el a Miniszterelnöki Hivataltól.

A kiírás a kormány egyes kiemelt programjaival kapcsolatos stratégiai tervezés, tartalmi kidolgozás és az azokkal kapcsolatos kommunikációs feladatok lebonyolítására szólt.

A tenderre három cégtől kértek ajánlatot, de végül csak Braun vállalkozásának sikerült azt megtennie.

A közbeszerzési törvény értelmében a szerződést a Gaming Kft.-vel a MeH legkorábban 2002. december 13-án köthetette meg, s a 33 millió forintos megbízási díjból a 2002. évi kiemelt programokra 8,25 millió forintot meg is kaptak – állította a még Kiss Elemér kancelláriaminiszterhez írott levelében Répássy Róbert fideszes képviselő.

A fennmaradó majd 25 millió forint a 2003. évre vonatkozott volna. Répássy választ várt arra, hogy milyen munkát végzett Braun Róbert cége 2002. december 13-tól 31-ig nyolcmillió forintért.

A válaszlevélből kitűnik, hogy Braun cége 2002. június 1-je és 2003. január 31. között, a szerződés felbontásáig összesen csaknem 15 millió forint plusz áfát kapott.

A Gaming Communications Kft. a meghirdetett feladat időarányos részének teljesítéséért 2003-ban is felvett még 1,65 millió forintos plusz áfa megbízási díjat.

A miniszter a megbízási díj összegét, illetve az elvégzett munkát arányosnak tartja.

A választ – amelyet már Kiss Péter adott – nem tartom kielégítőnek, mert nem ad magyarázatot arra, hogy összesen hány megbízása volt Braun Róbert cégének – nyilatkozta a polgári lap Répássy Róbert.

Véleményem szerint a Gaming szerződésének körülményei is a kormányzati közbeszerzési eljárások álversenyeztetését példázzák, hiszen a három meghívott közül éppen a cég tett ajánlatot és nyert, amelynek tulajdonosa a későbbi helyettes államtitkár – tette hozzá a politikus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.