Az olajpiaci bizonytalanságok erősödését jósolja a következő időszakra a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) havi jelentése, amely szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) nincs megfelelő fölös kitermelési kapacitása ahhoz, hogy pótolja az iraki háború esetén potenciálisan kieső kínálatot – írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
Saját adatai szerint az OPEC még napi hárommillió hordóval tudná fokozni kitermelését, az IEA ezzel szemben úgy számol, hogy az elmúlt két hónap kitermelésnövelése után – amelyet részben a venezuelai sztrájk tett szükségessé – a kartell tartalékkapacitása 900 ezer hordó/napra zsugorodott.
Irak jelenleg napi 2,49 millió hordó kőolajat hoz felszínre, ebből 1,7 millió hordót exportál. Ez már önmagában csaknem a duplája az IEA által becsült szabad kapacitásnak, ráadásul Kuvait bejelentette, hogy háború esetén biztonsági okokból felfüggeszthet napi 700 ezer hordónyi kitermelést – írta a Reuters.
Az ügynökség szerint a szállítási kapacitás is elégtelennek bizonyulhat a katonai konfliktus nyomán. Valamelyest enyhítheti a gondokat a tavasz beköszönte, ugyanis a második negyedévben a melegebb időjárás miatt a globális kőolajkereslet előreláthatólag napi 1,6 millió hordóval csökken a január–márciusi 76,6 millió hordó/napról.
A világ olajfelhasználásának mintegy harmadát biztosító OPEC olajminiszterei keddi tanácskozásukon – a várakozásoknak megfelelőlen – úgy döntöttek, hogy a második negyedévben nem változtatnak a jelenlegi napi 24,5 millió hordós kitermelési kvótán, amelyet egyébként a szervezet legalább egymillió hordóval túl is lép (Napi Gazdaság, 2003. március 12., 2. oldal).
A kartell a jelek szerint csökkenteni fogja a kínálatot, mihelyt enyhülnek a háborús feszültségek, legalábbis tegnap ilyen értelmű nyilatkozatot tett mind Alvaro Silva, a szervezet főtitkára, mind Bidzsan Zanganeh iráni olajminiszter. Silva szerint a júniusi értekezleten a kitermelés visszafogásáról dönthetnek, ha addigra az iraki export normalizálódik. Zanganeh azt hangoztatta, hogy a jelenlegi kitermelési szint mellett a konfliktus elmúltával napi hárommillió hordós túlkínálat keletkezik a piacon.
Kevés lehet az OPEC-olaj háború esetén
A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az OPEC tartalékkapacitása a napi egymillió hordót sem éri el, márpedig az iraki háború esetén a kínálat ennél jóval nagyobb mértékben csökkenhet. Ez megkérdőjelezi a kőolaj-exportáló országok szervezetének optimista nyilatkozatait, hogy minden körülmények között képesek biztosítani a világ elátását - írja a Napi Gazdaság.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!