Ma sem tudni, miért ugrott

Szóváltásba keveredett osztálytársaival, majd kiugrott az ablakon egy 15 éves lány a debreceni Csokonai Gimnázinum harmadik emeleti tantermének ablakán. A lány földre zuhanását ugyan tompította a hó, ám ennek ellenére súlyos gerincsérülést szenvedett. Hatórás műtétet hajtottak végre rajta a Kenézy kórházban. Életéért napokon át küzdöttek az orvosok. Az eltelt két-három hét alatt a lány felépüléséért fáradozó egészségügyiek bizakodóbbak lettek. Úgy tudjuk, az operációt követően bal lábát megmozdította, a jobbat azonban nem.
A tragikus esemény másnapján a diáklány szülei hírzárlatot rendeltek el. Ezt követően sem az orvosok, sem az iskolatársak nem nyilatkozhattak. Mégis akadtak olyan osztálytársak és felnőttek – nevük elhallgatását kérve –, akik mások okulására segítettek feleleveníteni az előzményeket.
Átlagosnak is nevezhetnénk azt a csütörtöki napot, amikor a hatodik óra előtti szünetben a kilencedik A osztályosok a gimnázium harmadik emeletének egyik tantermében gyülekeztek. Zsuzsi – nevezzük így történetünk főszereplőjét – két osztálytársával a tanári asztalnál beszélgetett. Ekként emlékszik az egyik diák.
– Sokan még a folyosón voltak, mások a kémia órához készülődtek. Zsuzsi valamiért összekapott a másik két lánnyal, hogy miért, azt ma sem tudjuk, és annyit kiáltott: „Most már elegem van mindenből!” Erre többen felkaptuk a fejünket, de rögtön ezután már csak visítozásokat hallottunk. Zsuzsi gondolkodás nélkül pattant fel az ablak párkányára, és úgy lépett ki a harmadik emeleti nyitott ablakból, mint aki fel sem fogja, hogy mit tesz. Az egyik lány, aki legalább egy méterre állt tőle, majdnem elájult a látványtól, ereje sem volt utánanyúlni. Még ma is gyakran mondogatja, oda kellett volna ugrania, hogy visszatartsa... Az osztályfőnökünk nyugtatja, ne vádolja önmagát. Emlékszem, egy másik osztálytársunk az ablakhoz rohant az ugrást követően és Zsuzsi után nézett. Később elmesélte, találkozott a tekintetük, de azt nem tudta eldönteni, hogy életben van-e, mert mozdulatlanul feküdt a hóban. Mire leértünk az udvarra, már a mentők is megérkeztek.
A társak azt is elmesélték, aznap délelőtt drogprevenciós óra volt az osztályban. Akkor sem a diákok, sem a foglalkozást vezető szakember nem tulajdonított jelentőséget annak, amikor Zsuzsi azt kérdezte: „Hány darab altatót kell bevenni ahhoz, hogy meghaljon az ember?”
A gyerekek és a tanárok is úgy tudják, a tizenöt éves lány rendezett családi körülmények között él. Tanulmányi munkája jó, az iskolában soha, semmivel nem akart kitűnni. Igaz, arra egyelőre senki nem tud magyarázatot adni, hogy korábbi öngyilkossági kísérleteinek történetét ő találta-e ki, vagy azok valósak. Erről nem csupán az osztálytársak hallottak, a tragédiát követő rendkívüli szülői értekezleten is szóba került. Vajon ki figyelmeztethette volna a szülőket arról, Zsuzsinak talán lelki problémái vannak? Vagy mégsem? Csupán fel akarta hívni magára a figyelmet? Esetleg meggondolatlan serdülőkori lázadásról van szó? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják a tanárokat, a barátokat s az iskolatársakat a tragédia óta. Vannak, akik még ma is nyugtató tablettát szednek, mert képtelenek feldolgozni a történteket.
– Sokat beszélgettünk az esetről az osztályfőnökkel és magunk közt is – meséli a kilencedik A osztály egyik tanulója. – Mindanynyian bízunk benne, hogy felépül az osztálytársunk. De mi történik akkor, ha a gerincsérülése miatt örökre tolókocsiba kényszerül?
Temes István, a Csokonai gimnázium igazgatója érdeklődésünkre ekként beszélt a sajnálatos eseményről.
– Szeretnek hozzánk járni a diákok, jó a közösségi élet a gimnáziumunkban, és nem hajszoljuk agyon a fiatalokat. Ez a tragédia mindannyiunkat megdöbbentett – mondta az iskola vezetője, majd elmondta azt is, a zuhanás utáni percekben váltott néhány mondatot a szerencsétlenül járt lánnyal.
– Megfogtam a kezét, s azt kérdeztem tőle, érez-e fájdalmat, tudja-e mozgatni a végtagjait. Azt felelte: „A kezeim mozognak.” Pár perc múlva azt suttogta: „Úgy érzem, a lábaim lebénultak, mert egyiket sem bírom mozgatni.” Arra viszont nem tudott felelni, miért vetette ki magát az ablakon.
Temes Istvántól megtudtuk, hogy a kilencedik A osztályosok kérésére a tanulók új tantermet kaptak, így nem kell naponta látniuk a tragédia helyszínét. A 15 éves lányra pedig biztonsági őrök ügyelnek a kórházban, gyógyulása és nyugalma érdekében látogatni sem lehet. Ez a szülők kívánsága volt. A debreceni rendőrkapitányság az esetet követő napon lezárta a vizsgálatot. Lovász Katalin, a kapitányság szóvivője elmondta, az idegenkezűség kizárt, vagyis február 27-én öngyilkossági kísérlet történt.
Csörsz Ilona, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának pszichológusa a tizenévesek hasonló megnyilvánulásaival kapcsolatban elmondta:
– Vannak, akik képesek indulataikat megfelelő mederben tartani és ezáltal megszabadulni feszültségeiktől, szorongásaiktól. Kiemelkedő szerepe lehet ebben az aktív sportolásnak és mozgásnak. Az agresszió levezetésének egy másik útja, ha a környezetükben lévőkkel lesznek durvák a serdülők, de van egy harmadik út, amikor az indulatokat önmaguk ellen fordítják, aminek kirívó megnyilvánulása az öngyilkosság. Minden esetben felfedezhetők olyan előjelek, amelyek figyelmeztetnek a veszélyre. Ilyen lehet az öngyilkosság témájának közvetlen, vagy csak utalásszerű említése. Vészjel, ha a korábbi szorongó, nyugtalan magatartást hirtelen különös nyugalomérzés váltja fel. Ezért történhet, hogy a környezetet teljesen váratlanul éri a tragédia. Intő jel, ha a családtagok között már előfordult öngyilkosság.
– A serdülőkor a második születés kora, a fiataloknak nem csak a családtagjaikkal alakuló újszerű kapcsolatot kell kezelniük, de meg kell küzdeniük a saját testükön végbement változással is. Fontos, hogy megtanulják elfogadni önmagukat.