időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo

Szegény falvak, gazdag emberek

Munkatársunktól
2003.03.20. 23:00

– Az egyes települések közötti vagyoni különbségeket jól mutatja a vásárlóerő-index. Életnívóban Európa középmezőnyében vagyunk, de a 3102 magyar településen megdöbbentően eltérő az ott élők életszínvonala. A gazdagabb városokban, falvakban ez a mérőszám majdnem háromszorosa a szegényekének.
– A legmagasabb vásárlóerő-értéket a Pest megyei Telkiben, a legalacsonyabbat a kétszáztíz lelket számláló, borsodi Kiscsécsén mérték. Az országos átlagot száz százaléknak véve az előbbi település 155, míg az utóbbi 45 százalékon áll.
– Budapest összes kerülete magasabb vásárlóerővel bír, mint az országos átlag. Még az olyan gyengébb értéket mutató kerület is, mint a VIII., 110 százalékot ért el. Az ország leggazdagabb településrészének a II. és a XII. kerület bizonyult, 170 százalék körüli értékkel.
– Az egy főre jutó vásárlóerő megyei rangsorában csupán Győr-Moson-Sopron, Fejér, Vas, Komárom-Esztergom és Pest megye haladta meg az országos átlagot. A sor végén Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye található 81 százalékos átlaggal.
– A Magyar Hírlap tavaly év végén megjelent kiadványa szerint a száz leggazdagabb magyar összvagyona hatszázmilliárd forint. Az első helyezett üzletember negyvenmilliárdot, a népes középmezőny négy-hatmilliárdot halmozott fel.
– A világ leggazdagabb emberének, az amerikai szoftverguru Bill Gatesnek csaknem hússzor annyi pénze van, mint a mi száz csúcsgazdagunknak együttvéve. A száz magyar összvagyona éppen kétszázmilliárddal kevesebb, mint a legmódosabb lengyel vállalkozóé.
– A világ leggazdagabb emberei között Soros György a 6,9 milliárd dollárjával a 37. helyet foglalja el.
– Bankárok, befektetők, gyárosok, műkincskereskedők egyaránt szerepelnek a magyar toplistán. Van, aki sörfőzésből, van, aki konzervgyártásból gyűjtött komoly summát. Többen könyv- és lapkiadók, médiavállalkozások birtokosai, illetve az idegenforgalomban érdekeltek.
– Ha a leggazdagabb magyarok összeadnák a pénzüket, akkor majdnem két évig finanszírozhatnák a honvédelmi kiadásokat. Arra viszont már nem lenne elég a vagyonuk, hogy fél évig folyósítsák belőle a nyugdíjasok járandóságát.
– Ha mind a százan összeadnák a vagyonukat, megszerezhetnék a MOL-t, de a Matáv felvásárlásához már jelentős bankhiteleket kellene felvenniük.
– A mai szisztéma szerint együtt hatszáz évig támogathatnák a magyar film ügyét. Igazi hollywoodi szuperprodukciót viszont legföljebb egyet gyárthatnának, mert a Titanic vagy a Jurassic Park elvinné mind a százuk vagyonát.
– A száz leggazdagabb magyar között csak egy nő van, de ő nem szerezte, hanem örökölte a vagyonát.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.