Az új közvetítési koncepció értelmében, amelyet a képviselők többsége jóváhagyott a közgyűlés március 7-ei ülésén, a Csaba Televízió a továbbiakban csak egy harmincperces, szerkesztett összeállítást juttat el a nézőkhöz.
A megyei elnök rámutatott: ezzel a gyakorlattal az önkormányzat vezetése korlátozza a nyilvánosságot, mert a nézők nem tudják eldönteni, hogy a számukra húsbavágó kérdésekben a politikusok közül kik képviselik érdekeiket, kik milyen álláspontot foglaltak el egy-egy vita során és hogyan szavaztak.
- A harmincperces összefoglaló elsősorban propaganda funkciókat elégít ki, és nem biztosítja az állampolgárok számára a nyilvánosságot – szögezte le. Domokos László kifejezte aggályát, hogy a megyei önkormányzat által követett televíziós gyakorlatot átveszik a helyi önkormányzatok is.
A Fidesz megyei vezetője kritikával illette Varga Zoltánnak, a megyei közgyűlés szocialista elnökének vitavezetési gyakorlatát is.
- Kénytelenek vagyunk szervezeti és működési szabályzattal járni a megyei közgyűlésekre, mert egyre inkább elharapódzik az a gyakorlat, hogy az elnök nem ad szót az ellenzéki képviselőknek, mondván: zavarjuk a közgyűlés előre elhatározott menetrendjét – mondta Domokos László.
Forrás: MTI – fidesz.hu
Szocialista cenzúra Békésben
Békés megye kormánypárti vezetése korlátozza a szólásszabadságot. Erről Domokos László a Fidesz megyei elnöke beszélt csütörtöki békéscsabai tájékoztatóján, utalva arra, hogy az új megyei vezetés felmondta a helyi Csaba Televízióval korábban kötött szerződést, amelynek értelmében a tévétársaság teljes egészében, vágatlan formában közvetítette a megyegyűlésen elhangzottakat.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!