Némethy Ferenc legutóbbi premierje március végén volt a Madách Kamarában. A sárkány című Jevgenyij Svarc darabban több kisebb karakterszerepet is játszott.
Némethy Ferenc 1926. február 19-én született Hajdúdorogon. 1950-től egy évig az Operaházban, majd 1969-ig a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. Abban az évben lett a budapesti Madách Színház társulatának tagja.
Színpadra lépett például Luna gróf szerepében Verdi, A trubadúr című operájában, volt Peacock Brecht-Weill szerzőpáros Koldusoperájában, megformálta Higgins professzort a My Fair Lady című Loewe-musicalben.
Játszotta többek között Gorkij Éjjeli menedékhely című művében Szatyint, Tyelegint a Ványa bácsi Csehov-színműben, a Fizikusok című Dürrenmatt-darabban Möbiust, Örkény Tóték című művében az Őrnagyot, Illyés Fáklyaláng című drámájában Görgeyt, valamint Mr. Mayhew szerepét A vád tanúja című Agatha Christie-darabban. Számos filmben is szerepelt. Így például a Hideg napok, a Mi lesz veled, Eszterke?, a Tiltott terület és a Szerelem című filmben.
Némethy Ferencet 1961-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1966-ban részesült érdemes művész elismerésben. 1986-ban Kazinczy-, tavaly pedig Aase-díjat kapott.
Elhunyt Némethy Ferenc színművész
Némethy Ferenc Jászai Mari-díjas, érdemes művészt a Madách Színház saját halottjának tekinti - tudatta szerdán a teátrum igazgatósága. A művész életének 78. évében, kedden hunyt el. A Madách Színház tagjának temetéséről később intézkednek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!