A vízmolekula a legegyszerűbb és legkisebb aszimmetrikus molekula, de tulajdonságai tavak, folyók, vízgyűjtők, kontinensek és az egész földgolyó sorsát befolyásolják – hangsúlyozta bevezetőjében az előadó. Az élet az ősóceánokban alakult ki, de a genetikai információt hordozó DNS sem létezne víz nélkül. Testünk mintegy hatvan százalékban víz. Táplálékunk jelentős részére ugyanez igaz (a tojás 75, a marhahús 64, a kenyér 38 százalékban tartalmaz vizet). Az ember megél egy hónapig élelem nélkül, de tiszta víz nélkül csak néhány napig.
A Föld globális vízkészlete mintegy 1400 millió köbkilométer. Megújuló erőforrásként évente mintegy félmillió köbkilométer víz lép a folytonos, nagy körforgásba. A teljes vízkészlet két és fél százaléka édesvíz. Ezen belül a hasznosítható hányad csupán hattized százalék (folyók, tavak és felszín alatti vizek). A globális vízigény (aminek nyolcvan százalékát az öntözés teszi ki), a megújuló készletnek mintegy százada. A gondot a térben és időben roppant egyenlőtlen elosztás jelenti: vízhiányok, aszály és árvizek fordulnak elő. A vízzel tehát gazdálkodni kell – figyelmeztetett Somlyódy László.
Az ötvenes évek elején Japán egy kis falujában, Minamatában sok lakos idegrendszeri elváltozásokat tapasztalt – emlékeztetett a vízügyi mérnök. A szerencsétlenebbeknél erős reszketés, paralízis és esetenként halál lépett fel. Sok csecsemő tragikusan eltorzultan és mentális sérüléssel jött világra. A vizsgálatok higanymérgezést mutattak ki. A Chisso vegyigyár éveken keresztül vezette a magas higanytartalmú szennyezését (higany-szulfát formájában) a Minamata-öbölbe. A higany-szulfát a vízben rosszul oldódik, sőt, egy még rosszabbul oldódó higany-szulfiddá redukálódik, amit az üledékben található baktériumok erősen mérgező metil-higany kationná alakítanak át. Ez feldúsul a táplálékláncban: a halat és kagylót fogyasztó emberek szervezetében veszélyesen sok mérgező anyag halmozódik fel. Több mint háromezer-ötszázan betegedtek meg, és közel ötvenen haltak meg. Ezt követően vezették be a rendkívül veszélyes, úgynevezett mikroszennyezők fogalmát, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elkészítette a veszélyes anyagok feketelistáját. Ezek az anyagok nem (vagy csak nehezen) bomlanak a természetben, ezért kibocsátásukat igyekeznek tiltani.
Az öblítéses toalett a civilizáció egyik legjelentősebb újítása – szögezte le az előadó, majd hozzátette, hogy kezdeti használata a közhiedelemmel ellentétben káros volt: hozzájárult a járványok terjedéséhez. Az elöregedett emésztőgödrök ugyanis nem tudták tárolni a megnövekedett szennyvízmennyiséget, és elősegítették az akkor még ismeretlen kórokozók bejutását az ivóvízbe. A kolera, tífusz, hepatitisz következtében 1849-ben Angliában hetente több ezren haltak meg. A megoldást Londonban az 1854. évi járványt követően (és később máshol is) a megfelelő kapacitású, a Temzébe (és más folyókba) torkolló csatornák kiépítése jelentette. Ez, és az öblítéses WC átgondolt használata együttesen biztosította a szennyezések és a kórokozók gyors eltávolítását a háztartásokból (úgy, hogy a szállítóközegként szolgáló vizet tudatosan elszennyezzük).
A szennyvíztisztítás tömeges elterjedése még Angliában is legalább fél évszázadot igényelt. A fejlesztések többsége 1950 után történt, és komoly eredménnyel járt: sikerült rehabilitálni a Temzét (és más folyókat). A nyolcvanas évekre újból megjelentek a lazacok, amit korábban kevesen hittek volna.
Mire az oxigénháztartási gondokat megoldották, „bezöldültek” a tavak – fűzte tovább Somlyódy László. A bajt a tápanyagok túlzott feldúsulása, az eutrofizálódás, például a toxinképző kékalgák megjelenése okozza. Ma szinte az összes európai nagy folyó az eutrofizálódás jeleit mutatja. Ettől szenvednek a beltengerek, a Balti- és a Fekete-tenger is.
A Balaton esetében a tókutatók már a negyvenes években figyelmeztettek az ember okozta eutrofizálódás kedvezőtlen jeleire – tért „hazi vizekre” az előadó. A területfejlesztési tervek a turizmus korlátozását javasolták. Mindeközben az idegenforgalom szabályozatlanul nőtt, fejlesztették az ivóvízellátást és a csatornázást, ami megnövelve a tó terhelését. Elkésve kezdődött meg a szennyvíztisztítási program, melyben a foszforeltávolítás nem szerepelt. Megkezdődött, majd felgyorsult az intenzív mezőgazdaság, a műtrágyázás és a nagyüzemi állattartó telepek rohamos fejlesztése, amelyeket hasonlóan nyitott anyagkörforgalom jellemez, mint amilyet az öblítéses toalett eredményez. Két riasztó halpusztulás és a tó egészére kiterjedő fonalas kékalga inváziója vezetett végül 1983-ban egy átfogó rehabilitációs terv kidolgozásához.
A terv némi késéssel valósul meg, de az összes foszforterhelés mára mintegy a felére csökkent. A tó erről 1994-ig „mit sem tudott”, a minősége nem javult. 1995-től váratlan fordulat következett be, és a tavat immár nyolc éve jó vízminőség jellemzi, mintegy harminc éve eltűnt fajok kezdenek visszatérni.
A vízzel kapcsolatos félelmek jelentős része a népesség növekedéséhez és az egy főre jutó készletek csökkenéséhez kötődik. A XXI. század végén a Föld lakossága meghaladhatja a tízmilliárdot. Jelenleg a népesség négy-hat százaléka küszködik a fizikailag elégtelen mennyiségű vízből adódó gondokkal, ám gazdasági okok miatt mintegy húsz százalék nem jut biztonságos ivóvízhez, elsősorban a Közel-Keleten és Afrikában. Miután a szaporulat elsősorban a vízben ma is szegény ázsiai és afrikai térségekben nagy (a népesség sok országban húsz év alatt megduplázódik), 2025-re ez az arány – az éghajlatváltozás hatásainak függvényében – akár tízszeresére is nőhet. A probléma elsősorban a fejlődő országokra jellemző városiasodás miatt felerősödve jelentkezik (átláthatatlan vízi infrastruktúra, felszín alatti vizek túlzott mértékű kihasználása, a járványok nagy száma, az árvizekkel szembeni kiszolgáltatottság). Jelenleg közel egymilliárd ember él biztonságos ivóvízellátás nélkül, két-három milliárd pedig megfelelő szennyvízelvezetés nélkül.
Jelenleg a fejlett Európában fejenként és naponta pazarló módon mintegy 240-250 liter vizet használunk – figyelmeztetett a vízmérnök. Ebből körülbelül ötven liter/fő/nap az úgynevezett fiziológiai vízhasználat (WC), száztíz liter/fő/nap „megy el” a konyhában és a fürdőszobában, és ezekhez adódik – helytől függően – átlagosan nyolcvan liter/fő/nap veszteség (például elszivárgás a vízellátó hálózatból). A mai háztartások jellemzője, hogy a legjobb minőségű ivóvizet használják függetlenül attól, hogy ivásról, főzésről vagy WC öblítésről van szó.
A vízhasználat több mint ötven százaléka különösebb nehézség nélkül csökkenthető lenne a hálózatok karbantartásának javítása, a víztakarékos berendezések elterjedése és a hatékony árpolitika révén. A fenti használatok rendre 25, 55 és 25 liter/fő/nap értékre csökkenthetők, az ivóvíz felhasználása pedig akár ötven liter/fő/napra is, amennyiben azt csupán konyhai és fürdőszobai használatra korlátozzuk. Ebben az esetben a fiziológiai szennyezést a többitől elválasztjuk: ezt nevezzük „fekete” szennyvíznek, a fennmaradót pedig „szürkének”. Az utóbbi egyszerűen tisztítható, megtakarítva a legköltségesebb nitrogén-, továbbá gyakran a foszfor eltávolítását is. A tisztított víz alkalmas öntözésre, vagy további kezelés után másodlagos vízként a háztartásokban. Lehetőségek tehát vannak, ha elég bátrak vagyunk. Jelenlegi tudásunk birtokában a meglévőnél jobb, kevesebb energiafelhasználással és széndioxid-kibocsátással járó, olcsóbb, a vizeket megóvó megoldásokat tudunk kidolgozni – zárta előadását Somlyódy László.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
