- Mit tekint a szakszervezet fõ feladatának az elkövetkezõ idõszakban?
- Az egyik nagyon lényeges kérdés, miután ismert, hogy a közszférában jelentõs modernizációs átalakítások kezdõdnek el, az egészségügyben, az oktatásügyben, a közigazgatásban, hogy ezzel kapcsolatban megfogalmazzuk a magunk álláspontját, amelynek a lényege az, hogy mi a közszolgáltatásokat úgy gondoljuk, hogy köztulajdonú intézményekben és közszolgálati jogviszonyban foglalkoztatottakkal kell jellemzõen ellátni. Ez a kiinduló pontunk, ez határozza aztán meg a különbözõ átalakítási programokkal összefüggõ álláspontunkat. A másik, nyilvánvalóan a bérfelzárkóztatás ügye, tudniillik mindenki tudja, hogy az Európai Unióhoz képest a közszféra bérei a tavalyi, jelentõs emelés ellenére is még mindig nagyon elmaradottak, tehát azt szeretnénk, ha a kormánnyal tudnánk kötni legalább a ciklus végéig egy bérfelzárkóztatási programot, amely közelebb vihet bennünket valamivel az Európai Unió közszolgálati átlagához. Ez a két dolog biztos, hogy központi kérdése lesz a kongresszusnak és emellett természetesen nyilvánvaló, hogy néhány más kérdés is egy középtávú megállapodás szorgalmazása, ami nemcsak bérekkel foglalkozna. Az érdekegyeztetés hatékonyságának a növelése, ezek is nyilván témák lesznek és még néhány más.
- Szombaton megválasztják a Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának új tisztségviselõit. Milyen változás várható? Már régóta téma a sajtóban, hogy Ön esetleg nyugdíjba vonul, nevek is fölröppentek, hogy kik lesznek az utódok. Mi várható a választástól?
- Igen, az teljesen megfelel a valóságnak, hogy egy nagyon határozott szándékomban volt, hogy nyugalomba vonuljak és közel egy héttel ezelõtt még ezt is gondoltam, már terveztem a következõ hetekre a saját magán programomat. Azonban néhány nappal ezelõtt mind a két elnök-jelölt visszalépett a jelöléstõl és az idõ rövidsége nem tette már lehetõvé, hogy újragondoljuk. Pillanatnyilag kényszerültem az álláspontomat átmenetileg felülvizsgálni – olvasható a radio.hu-n.
Szijjártó Péter: Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!