Az a véleményem

-
2003. 05. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bogdányi István és felesége, Debrecen: A Szabad Föld Bajban-gondban rovatában kértünk az olvasóktól egy használt írógépet. Nagy örömünkre két írógép is érkezett a címünkre. Az egyiket Ácsról kaptuk, Schill Jenőnétől, a másikkal pedig a leányfalui református szeretetotthon lakói ajándékoztak meg bennünket. Ezúton is köszönjük figyelmességüket és segítő, jó szándékukat.
*
Szente Károly, Béb: Szomorúan gondolkodtam el azon a szándékon, amely szerint ki kell vonni a kétütemű autókat a forgalomból. Politikusainkat ebben az vezérli, hogy minden szempontból megfeleljenek Brüsszel elvárásainak, sőt még túl is teljesítsék azt. Ezek a tisztelt urak nagy igyekezetükben csak arról feledkeznek meg, hogy az ilyen autók tulajdonosai nem szerelemből vagy hobbiból tartják az ilyen járműveket, hanem szükségből. Mert ne felejtsük el: annak idején ilyet adott nekik az állam, ráadásul volt idő, mikor még öt évet is kellett várni, hogy az átlagember megkaphassa. Másrészt viszont aligha valószínű, hogy az ötvenezer forintos minimálbérből le tudják cserélni a kétütemű gépkocsijaikat egy korszerűre. Szerintem egyszerű a megoldás: fizessenek ezeknek az autótulajdonosoknak is kárpótlást azon a címen, hogy csak ilyen autóra telt nekik, és biztosítsanak mellé kedvezményes hitelt, hogy le tudják cserélni. De lehet, hogy nem kell semmit tenni a politikus uraknak, csak várni még egy kicsit, mindaddig, amíg ezeknek az autótulajdonosoknak a fizetése eléri az európai uniós szintet, és akkor majd a kétütemű járművek maguktól is kikopnak az utakról. Addig azonban, amíg etiópiai meg indiai szintű béreket fizetnek Magyarországon, Etiópia és India ide vonatkozó jogszabályait kell alkalmazni nálunk is.
*
Klotz József, Esztergom: A Magyarországi Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségével együttműködve országos búzaszentelő ünnepséget tartott Esztergom város gazdaköre és a szengyörgymezői kertbarát kör. Az ünnepi esemény az esztergomi bazilikában vette kezdetét, ahol Beer Miklós segédpüspök celebrált szentmisét. Prédikációjában Márk evangéliumából idézte a Magvetőről szóló példabeszédet, aki az isteni tanítás magvát veti el az emberekben. Akikben jó földbe hull ez a mag, azok meghallják a tanítást, s ha a szerint is élnek, harminc-, hatvan-, sőt százszoros termést hoznak (természetesen lelki értelemben). Az ünnepi Istentisztelet után a szentgyörgymezői határba vonultak a résztvevők, a búzaszentelés helyszínére. A vetés megáldásának szertartását az ökumené szellemében Beer Miklós katolikus segédpüspök, Németh Lajos református és Szabó László evangélikus lelkész végezte.
A búzaszentelést követően Balogh Zoltán, a városi gazdakör elnöke fogadásra invitálta a résztvevőket, amelynek keretében Jakab István, a Magyarországi Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke adott tájékoztatót az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatos gazdálkodási gondokról és feladatokról.
*
Türgyei Mária, Karád: Nagyon örültem, hogy az általam oly nagyra becsült Kozma Imre atyát kitüntették. A vele készült tévériportból kikerekedett emberi nagysága, ami önzetlen segítőkészségében jut kifejezésre. Csodálattal tölt el az a szerénység, ahogyan segít. A rászoruló embertársaival soha nem érezteti, hogy kegyet gyakorol velük, mindig az esendő, elesett embert látja bennük. Nem vádaskodik, nem firtatja, hogy ki miért került ilyen nehéz helyzetbe, hanem arra figyel, kin hogyan segítsen.
*
Balajcza Zoltán, Somogyfajsz: Május elején ragyogó napsütésben kezdődött az a majális, amit a mesztegnyői önkormányzat és a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt. közösen rendezett a kisvasút napján. A kisvonat óránkénti indulással egész nap szállította az utasokat Mesztegnyőről Felsőkakra, ahol egész napos szabadtéri program várta az odaérkezőket. Ezt a vasútvonalat, mint az ország első gazdasági vasútját, a Hunyady-család építtette több mint száz évvel ezelőtt. Kezdetben ló, később gőzmozdony vontatta a szerelvényt. Így jutott el a kitermelt fa a lápos erdőből a faluba.
Az ötvenes évektől hetente kétszer közlekedett a kisvonat menetrend szerint Mesztegnyő és Felsőkak között, csatlakozást biztosítva a Marcaliba utazóknak. Manapság elsősorban turisztikai célokat szolgál. A kilenc kilométeres szakaszon végig erdőben visz az útja, ahol több ritka és védett madárfaj él. Megfigyelhető ezen a vidéken a fekete gólya, a parti fecske és a gyurgyalag is. Ugyanakkor a Dunántúl összes védett növénykülönlegessége is föllelhető ezekben az erdőkben, mint például a kockás liliom, a kontyvirág, az erdei ciklámen és még számos orchideafajta is. A kisvasút egyébként annak ellenére is veszteséges, hogy több mint tízezer utast szállít évente. A fenntartók mégis a fejlesztés mellett döntöttek: a Somogyi Erdészeti Rt. tizenhatmillió forintot költ a kisvasút fölújítására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.