Az orvos válaszol

Dr. Szirmák Eszter
2003. 05. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egy aggódó budapesti lány” jeligét választó olvasónk édesanyja műtéten esett át. Levélírónk azt kéri, magyarázzuk meg a diagnózisok alapján, hogy milyen baj érte édesanyját, s kell-e aggódnia a továbbiakban egészségéért.
A harmadik stádiumú nodus olyan aranyeret jelent, ami már kizáródott, tehát a műtét már nem odázható el. A recidiv fissura pedig a végbél ismételt berepedését jelenti. Egyik betegség sem rosszindulatú, csak kellemetlen, s a fellépő gyulladás, illetve sérülések miatt fájdalmas.

Az aranyeres csomókat a végbél és a végbélnyílás falában található, kitágult vénákat tartalmazó szövetduzzanat képezi. Az aranyerek begyulladhatnak, vérrög képződhet bennük. Ezeken túlmenően meg is nagyobbodhatnak, kifordulhatnak és vérezhetnek. Azt az aranyeret, ami a végbélnyíláson belül található belső, míg a kívülre esőt külső aranyérnek hívjuk.

Az aranyeres csomók kialakulhatnak a székelés közbeni erőlködéstől. Ez gyakori a székrekedéssel küszködő embertársaink esetében. Májbetegségben szenvedőknél a májba vezető májkapu-gyűjtőérben, az úgynevezett véna portae-ban is kialakulhatnak aranyerek a megnövekedett nyomás hatására.

A vérző aranyerek jellegzetes vércsíkot okoznak a székleten vagy a toalettpapíron. A vér a vécécsészében levő vizet is vörösre színezheti. (Az aranyeres vérzések azonban ritkán vezetnek vérszegénységhez.) A végbélnyílásból kiforduló aranyereket ujjal óvatosan vissza lehet nyomni, de visszacsúszhatnak maguktól is. Az aranyér megduzzadhat, fájdalmassá válhat, s a felszíne sebesre dörzsölődhet.

A végbélnyílás körüli viszketés nem tartozik közvetlenül az aranyér tünetei közé. Ilyen viszketés csak akkor jelentkezhet, ha a fájdalom miatt a végbélnyílás környéke nincs rendesen tisztán tartva. A betegség meglétét – a fizikális vizsgálat mellett – végbéltükrözéssel lehet megerősíteni.

A tünetmentes aranyerek rendszerint nem igénylenek kezelést. A székletlágyítók mérsékelhetik a székrekedés miatti erőlködést. Fontos a végbéltájék tisztán tartása, a személyi higiéné. Az aranyérre hajlamos egyéneknek törekedniük kell, hogy ne üljenek sokat. Számukra fontos a rendszeres testmozgás, az intim torna.
Amikor az aranyérben a kialakult véralvadék fájdalmat okoz, helyi érzéstelenítőt, gyulladáscsökkentőt tartalmazó kenőcsöket adunk, és borogatást ajánlunk a rendszeres ülőfürdők mellett. A fájdalom és duzzanat rendszerint rövid idő alatt csitul. A véralvadék azonban csak négy-hat hét alatt szívódik fel. Makacs esetben a fájdalom úgy is megszűntethető, ha a véralvadékot műtétileg távolítja el a szakorvos.

A végbél berepedése, szakkifejezéssel: a fissura ani a végbélnyílást borító nyálkahártya sérülése vagy fekélye. Ezt az elváltozást is a kemény székletürítés okozza. A berepedés a záróizom görcsét idézheti elő. Ez gátolja a gyógyulást. A végbélberepedés a székürítés alatt vagy röviddel utána lép fel, mégpedig fájdalom és vérzés kíséretében. A fájdalom eltarthat órákon át is. A betegség elkerülésében fontos a napi rendszerességű lágy székletürítés elérése, részint megfelelő rostdús táplálkozással, részint székletlágyítók alkalmazásával. Minden székürítés után tanácsos legalább negyedórás forró ülőfürdőt venni, ami csillapítja a fájdalmat, emellett pedig – fokozva a helyi vérkeringést – elősegíti a gyógyulást. A konzervatív kezelésre nem gyógyuló berepedések műtéti úton hozhatók helyre.

„Zsíroldékony vitaminok” A zsírol-
dékony vitaminok közé tartoznak az E-, az A-, és a D-vitaminok. E vitaminoknál mindenképpen betartandó az orvos által előírt dózis, mert szemben a vízoldékony vitaminokkal, könnyen idézhetünk elő túladagolást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.