A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségéhez, a Vállalkozók Országos Szövetségéhez, valamint Burány Sándor munkaügyi miniszterhez fordultunk levélben az Ipari Érdekegyeztető Tanács azonnali felállítása érdekében – közölte a Magyar Nemzettel Szőke Károly. A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke hangsúlyozta: nem vitatják a gazdaság helyzetéről szóló vészjelzéseket, azt azonban nem tudják elfogadni, hogy a problémákat egyedül a bérstopon keresztül oldják meg. A versenyszféra munkavállalói ugyanis látják a teljesítménytől régóta elszakadt magas vezetői jövedelmeket, az „iszonyú végkielégítési és lelépési” összegeket.
- A birodalmi méretű és létszámú politikai szektor mindeközben nem képes valódi reformok elindítására, de önmérsékletre sem, ha saját juttatásairól és extra kiváltságairól van szó. Az ipari dolgozók túlzottan drágának tartják az államot – jelentette ki Szőke. Kifejtette, hogy a bérstop elutasításával nem a „valódi takarékosságra”, hanem a felelőtlen költekezésre mondnak nemet. Az érdekvédők követelik, hogy a kormány dolgozzon ki és hajtson végre a bérek uniós felzárkóztatására vonatkozó programot. Elképzelésük szerint az inflációval arányos bérintézkedésen túl legalább a termelékenység felét a keresetek növekedésére kellene fordítani, továbbá – mint, ahogy arra kormány ígéretet tett – az adó és járulék terheket is csökkeneti kell. A várható nehézségekre való felkészülés érdekében az érintett szakszervezetek nyilvános konferenciát szerveznek, amelyre pénzügyi szakembereket, a munkaadói érdekképviseletek, valamint az érintett tárcák képviselőit hívják meg.
Szijjártó Péter: Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!