A Medgyessy-kormány a 100 napos program végrehajtásával kezdte működését. Ez 150 milliárd forintjába került a költségvetésnek. Egyebek mellett ötven százalékkal emelte a közalkalmazotti béreket, eltörölte a TV-előfizetési díjat, átlagosan 19 ezer forintos egyszeri juttatást adott a nyugdíjasoknak. Adómentessé tették a minimálbért, kéthavi családi pótlékot fizettek iskolakezdés előtt.
A második 100 napos program 65 milliárd forintba került. 60 milliárd forinttal segítették az eladósodott gazdákat, lehetővé tették a gyest a nagymamáknak. A beváltott ígéretek között szerepel az egyszerűsített vállalkozói adó bevezetése, igaz a tervezettnél szigorúbb feltételekkel.
Ezzel szemben a nem valósult meg a választási kampányban ígért jelentős személyi jövedelemadó-csökkentés. A kampányban többször azt ígérték, nem emelik meg a gáz árát, ennek ellenére csütörtöktől 12 százalékkal nőtt a földgáz ára.
Az ígéretekkel szemben nem utazhatnak ingyen a diákok lakóhelyük és az iskola között. Még nem alakították ki az ígért több száz új háziorvosi körzetet, az ápolók sem kapják egyelőre az egyévi bruttó keresetüknek megfelelő hűségjutalmat.
A választási kampányban Medgyessy Péter 800 kilométer új autópályát és autóutat ígért. A kabinet idén februárban fogadta el a közútfejlesztési programot, ebben már csak 420 km szerepel. Az 1100 milliárd forintnyi beruházás a kormányzati ciklus után, valószínűleg csak 2007-ben készül el.
A megígért lakásprogramot sem tárgyalta még a parlament. A vitaanyag már elkészült, az valószínűleg csak ősszel kerül az országgyűlés elé.
Szijjártó Péter: Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!