Dráma a német építőiparban

Katasztrofálisnak nevezte a német építőipar helyzetét az ágazat szakmai szövetségének (HDB) elnöke. Ignaz Walter szerint az idén hat százalékkal csökken az árbevétel, és további 60 ezer munkahely szűnik meg, s a folyamatnak még messze nincs vége: a mélypont valószínűleg 2004 tavaszán lesz, ezért élénkülésre 2005 előtt, a munkaerőpiac stabilizálódására 2006 előtt nem lehet számítani.

MNO
2003. 06. 06. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A HDB beszámolója szerint ez év áprilisában 300 ezer építőipari dolgozó volt munka nélkül, amire eddig az évnek ebben a hónapjában még nem volt példa. Az idei első három hónapban 87 ezer munkahelyet szüntettek meg. Beszédesebb adat, mely szerint 1995 óta összesen 600 ezerrel kevesebb a munkahely a német építőiparban. Ez azt jelenti, hogy az építőipari dolgozók 42 százaléka van munka nélkül. A kiváltó ok a megrendelések drámai csökkenése: az év első hónapjában 15 százalékkal zsugorodott a német építőipari cégek megrendelésállománya. Ezt szakmai körökben egyértelműen az iraki háborúra vezetik vissza. Mindamellett a szakma bízik abban, hogy az év második felében oldódni fog a bénultság, s valamennyit le lehet dolgozni a mínuszokból.

A megoldást egyebek mellett az állami beruházások növelése jelenthetné, de Walter szerint szükség lenne mélyreható gazdasági reformokra is, hogy talpra tudjon állni a német gazdaság, amelynek egyik tartópillére az építőipar. A szakma úgy véli, hogy ha már takarékoskodni kell, akkor azt ne a beruházásokon kezdjék, hanem a fogyasztáson és az állami támogatáson, ugyanakkor dotálják adókedvezményekkel a családiház-építéseket, s mérsékeljék a béreket terhelő járulékos költségeket. (Világgazdaság)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.