Tolvajokat fogtak Kecskeméten

Egy lopás és egy lopáskísérlet ügyében is sikerült elfognia a Kecskeméti Rendőrkapitányságnak a feltételezett tetteseket.

MNO
2003. 06. 09. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Június 7-én 13 óra körüli időben egy Kecskemét közeli tanyába hatoltak be a tolvajok és onnan 6 db ablakot, 2 db ajtót és 1 db ajtófélfát akartak magukkal vinni mintegy félmillió forint értékben. Lopás közben azonban megzavarták őket. A tetteseket a helyszín közelében rendőrjárőrök fogták el, majd őrizetbe is vették T. Pál – 31 éves – szentkirályi és P. Lajos – 33 éves – kecskeméti férfiakat, akik a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsíthatók.

Június 7-én hajnalban a Kecskemét Tavaszmező utcában lezárt állapotban parkoló Robur típusú tehergépkocsijának hátsó ajtaján lévő lakatot kísérelte meg lefeszíteni egy férfi, hogy az abban tárolt szerszámokat ellopja. A helyszínen azonban egy rendőrjárőr tetten érte és elfogta, majd őrizetbe is vették N. Tibor – 39 éves – kecskeméti lakost, akit immár lopással gyanúsítanak – adta hírül a ma.hu.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.