Úszás: Kovács Ágnes barcelonai búcsúja
Kovács Ágnes egy 20. hellyel köszönt el a katalán fővárostól szombat délelőtt, amikor is a világbajnokság utolsó előtti napján az 50 méteres női mellúszás selejtezőjében 32.73 másodperces, nem túl acélos idővel érkezett célba. Más kérdés, hogy már pénteken arról beszélt: az 50 m mellet még leússza, aztán elég is neki Barcelonából, befejezte. Szerencsére csak a világbajnokságot, s nem saját versenyzői karrierjét, mert a szóbeszéd még arról is járta, hogy a sikertelen barcelonai összszereplés miatt esetleg a magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnok felhagy az úszással. Szó sincs ilyenről!
- Annyit ígérhetek, hogy az athéni olimpián ott leszek a 200-as döntőben!- summázta a lényeget a Bp. Spartacus versenyzője, aki azonban azt nem pontosította, hogy melyik kétszázén. Helyesebben az nyilvánvalónak tűnik, hogy a 200 m mellen döntős részvételt vár magától a 2004-es olimpián. De talán nemcsak ott. Hanem 200 m vegyesen.
Rosszul sikerült a szombat délelőttjük az érintett magyar úszóknak: Kovács Ágnes után nem került be az esti középdöntőbe az 50 m háton próbálkozó Bodrogi Viktor és Horváth Péter sem. Horváth 39 századdal elmaradva országos csúcsától 26.25 másodperccel az összesítésben csak a 22. helyezést tudta megkaparintani, ami kevés volt az üdvösséghez, s még inkább a továbbjutáshoz. Bodrogi pedig azon bosszankodhat a leginkább, hogy 26.11 másodperces idejével úgy lett a 17., hogy csupán három századdal szorult ki a 16-os középdöntőből.
Az orosz Alekszandr Popov második aranyérmét nyerte: 100 után 50 m gyorson is legyőzte a holland Peter van den Hoogenbandot.
A holland Inge de Bruijn nyerte a női 50 m-es pillangóúszást a barcelonai világbajnokságon. A 200 m hát fináléjában a brit Katy Sexton fantasztikus hajrával utasította maga mögé a mezőnyt.
Két nap alatt harmadszor dőlt meg a 100 méteres férfi pillangóúszás világcsúcsa! A szombati fináléban az amerikai Ian Crocker szárnyalta túl Michael Phelps pénteki rekordját. Sokan előre odaadták volna az aranyat Phelpsnek, mégsem ő nyert szombaton este, hanem a szintén amerikai Ian Crocker, az 50 m pillangó vb-másodikja, ráadásul egy újabb világrekorddal!
Crocker az egy napig élt phelpsi 51.47 másodperces csúcsot küldte az úszótörténeti süllyesztőbe egy még fantasztikusabb, álomhatártörő 50.98 másodperces időeredménnyel! Ha a világé tán nem is, de egy világcsúcs dicsősége így múlhat el egyetlen nap alatt is akár. Phelpsnek, aki pedig szintén a saját pénteki „legjén” belülre került az 51.10-zel, azért annyi vigasza maradt, hogy még mindig bőven van úszóterület, ahol ő a világ legjobbja.
A legszomorúbb mindazonáltal nem a két egyesült államokbeli úszó lehet, hanem Andrij Szergyinov, az ukrán. Nem azért, mert most a harmadik lett, hanem mert a szám pénteki első középdöntőjében ő volt az, aki megdöntötte az ausztrál Michael Klim világrekordját.
Risztov Éva érem nélkül zárt
Két ezüsérem után Risztov Évának nem sikerült újabb érmet szerezni Barcelonában, a 800 méteres távon a hatodik helyen végzett. Pedig a rajt után még jól ment Éva, de 200 méternél már a negyedik helyre esett vissza, a német Stockbauer, a kanadai Reimer és az ameriakai Munz mögött. Féltávnál már saját legjobb idejétől is lemaradva, az ötödik helyen úszott, hétszáz méternél pedig már mintegy két testhosszal lemaradva a hatodik helyen. A versenyt végül a német Hannah Stockbauer nyerte, második az ameriakai Diana Munz, harmadik a kanadai Rebecca Cooke lett.
Indianapolis: Roddick magabiztosan menetel
Az első helyen kiemelt amerikai Andy Roddick közel áll újabb, idén immár harmadik tornagyőzelméhez, miután Indianapolisban a negyeddöntőben győzött a belga Xavier Malisse ellen. Roddick utóbbi 20 találkozójából 18 meccset megnyert, az elődöntőben az ellenfele a holland Sjeng Schalken lesz.
Fölényes focisikerrel nyitott a Békéscsaba
Magabiztos játékkal, fölényes, 3-1-es győzelmet aratott a Békéscsaba labdarúgócsapata a 2003/2004-es idény első fordulójában. A viharsarki gárda hazai pályán a Zalaegerszeget győzte le.
A Dunaferrel nem bírt a koreai nőikézi-válogatott
Hétfőn terheléses orvosi vizsgálaton vett részt, kedden megtartotta az első komoly edzést, szombaton pedig már lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Dunaferr nőikézilabda-csapata. A bajnok hazai pályán 30-28-ra legyőzte a Koreai Köztársaság válogatottját.
Lisztesék sikerte az Intertotó-kupában
A német labdarúgóklub a sorozat 3. fordulójában, a visszavágón hazai pályán Micoud góljával 1-0-ra verte a francia Nice csapatát. Mivel az első találkozó 0-0-s döntetlent hozott, a Werder jutott tovább. A brémaiaknál Lisztes Krisztián a 66. percben csereként jutott játéklehetőséghez.
Eto'o, Ibagaza és Riera is marad Mallorcán
Alemany, a Mallorca elnöke, visszautasította az Atlético által tett ajánlatot Ibagazáért és Rieráért. Az elnök nagyon nagy különbségekről beszélt, amikor megkérdezték az újságírók az ügy kapcsán az első találkozás és tárgyalás után az Atlético küldötteivel. „Ibagaza és Riera távozása valószínűtlennek tűnik az első találkozást tekintve. Tegnap tárgyaltunk a fővárosi csapat vezetőivel, és nagy különbségeket véltem felfedezni a két tárgyaló fél között” magyarázta Mateo Alemany.
Az újságírók Etoo ügyéről is megkérdezték a szigetlakó csapat elnökét, aki a következőket nyilatkozta: „A Valenciával nem léteznek kapcsolatok, és csak annyit tudok mondani, hogy a játékos iránt, más európai csapatok is érdeklődnek, ennél többet nem tudok mondani”. Tehát a Mallorca továbbra is megtartani látszik három kulcsfontosságú játékost, bár pénzügyi gondjai jelenleg is nyomasztják a csapat vezetőségét.
Jens Lehmannt leigazolta az Arsenal
Az Arsenal csapata hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolta Jens Lehmannt. A német válogatott hálóőr egy héttel a Bundesliga rajtja előtt hagyta el a Borussia Dortmundot, állítólag Mathias Sammernek a Ligakupa elődöntőjében történt kiállítása után lett tele vele a hócipője. Tavaly is nagyot alkotott többször is a kapus, egy ízben majdnem összeverekedett a pályán Amorosóval, erre szépen kiállította a játékvezető, nem ez volt tehát a közelmúltban az egyetlen fegyelmezetlensége a 33 esztendős kapusnak.
Arsene Wenger az ágyúsok trénere a nyár elején megköszönte David Seaman szolgálatait a londoni klub kapujában, aki azóta már a Manchester Cityben tengeti napjait. Az okok állítólag a 39 esztendős kapus egyre gyakoribb bakijai voltak. Erre vesz a francia tréner egy szintén bakikirálynak kikiáltható másik egyest... Barthezzel nagy versenyt fognak vívni a „Ki nyúlt többet mellé?” díjért.
íb>Kónya Alíz finálés az U23-as evezős vb-n
Döntőbe jutott Kónya Alíz könnyűsúlyú egypárban a belgrádi 23 éven aluliak evezős világbajnokságán. A magyar versenyzőnő megnyerte a szombati reményfutamot, és ezzel kvalifikálta magát a fináléba. A reményfutamban érdekelt másik egység, az Orbán, Andrus, Zöld, Lobozár fiú négypár az utolsó helyen végzett futamában, így ők a B-döntőben evezhetnek. Solti Judit, a magyar szövetség főtitkára a WestelPressnek elmondta, nagyon elégedett Kónyával, a fiú négypárnak azonban szerinte még van mit tanulnia.
Forrás: sportforum.hu, origo.hu, ma.hu, labdarugoeb.hu, korridor.hui
Dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán vihar közben is
