Fellázadtak az Irakba induló magyar katonák

Az iraki misszióba készülő katonák elégedetlenségére reagálva felemelte a kiküldetésért járó fizetéseket a honvédelmi miniszter - hivatkozik a Népszabadság írására az origo.hu.

MNO
2003. 07. 02. 7:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Irakba induló magyar zászlóalj tagjai amiatt tiltakoztak, mert úgy érezték, hogy a misszió költségeiből éppen a bérekből akar lefaragni a honvédség. Ráadásul megtudták, hogy a lengyel katonák jobb fizetést kapnak.

Az eredeti tervek szerint annyi fizetés járt volna Irakban a magyar katonáknak, mint a lényegében már teljesen békés Boszniában. Ők viszont úgy vélik, hogy ez a misszió az Afganisztánihoz hasonló veszéllyel jár, így az ahhoz mért javadalamzásra tartanak igényt. Végül megkapták a kiemelt bért, ami beosztástól függően 1900-3200 dollár, azaz 500 ezer és 850 ezer forint között mozog.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter viszont úgy rendelkezett, hogy azok a katonák, akik megszakították a felkészülést, nem vehetnek részt a misszióban, a helyükre másokat hívnak be a jelentkezők közül.

A magyar katonák az amerikaihoz hasonló egyenruhát viselnek majd Irakban. Ezt többen sérelmezik, mert ezáltal összetéveszthetők az amerikai katonákkal, akik a merényletek fő célpontjai. A magyarok vezetői szerint azonban nem ez okozza a veszélyt és ha betartják a szabályokat, elkerülhetik a támadásokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.