Fidelitas: ismét megérkezett a tandíj Magyarországra

A Fidelitas elfogadhatatlannak tartja, hogy a "Medgyessy-csomag következtében" 3,4 milliárd forintot vonnak ki a felsőoktatásból, a szervezet szerint egy jövőkép nélküli kormányzat intézkedéséről van szó - közölte Nyitrai Zsolt alelnök szombati budapesti sajtótájékoztatón.

MTI
2003. 07. 19. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy vélte, az elvonások elsősorban a dologi kiadásokat, és a
személyi béreket érintik majd. Ezeket az összegeket az oktatási intézményeknek valamilyen módon vissza kell pótolniuk, hogy működni tudjanak – mondta.

„Benne van a pakliban, hogy ezt a hallgatókra, a felsőoktatásban
résztvevő fiatalokra próbálják majd ráterhelni a magukra hagyott
felsőoktatási intézmények” – fogalmazott az alelnök. Nyitrai Zsolt szavai szerint „kvázi megérkezett a tandíj Magyarországra”, hiszen a rektorok, főigazgatók elgondolkodnak majd azon, honnan pótolják a hiányzó összegeket, ha fűteni akarják a termeket, nem akarnak szénszünetet tartani télen, ha neves előadókat
szeretnének meghívni.

Azt nem tartotta valószínűnek, hogy konkrétan tandíjat fognak
szedni a felsőoktatási intézmények, de elképzelhetőnek nevezte
például a beiratkozási költségek duplájára növelését. A politikus szavai szerint Magyar Bálint két tárgyból is elégtelenre vizsgázott: szakmai hozzáértésből és a kormányon belüli érdekérvényesítésből.

Nyitrai Zsolt kifogásolta azt is, hogy nem hallgatták meg a
felsőoktatás vezető szakmai szervezeteinek – a Magyar Rektori
Konferencián a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének, a Professzorok Batthyány Körének – véleményét az elvonások kapcsán.

Dobó László alelnök szerint a megszorítások következtében
elbocsátások várhatóak az oktatók körében, és számítani lehet arra, hogy nagy valószínűséggel csökkenteni kell a vendégoktatók által meghirdetett különböző kurzusokat is.

„A dologi kiadások kapcsán a kormány nem számol az
energiaköltségek emelkedésével” – hívta fel a figyelmet.
Megjegyezte: vannak olyan felsőoktatási intézmények, ahol az elvonás összege megegyezik az első féléves energiaszámlával.

„Medgyessy Péter a napokban az esélyegyenlőség jobbításáról
beszélt, miközben miniszterei, szakmapolitikusai ennek pont az
ellenkezőjét teszik tárcájuknál” – fogalmazott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.