Lakástámogatási huzavona

A kormány eltörölné, az MSZP részben megtartaná a kedvezményes lakáshitelek adókedvezményét – derült ki tegnap a párt és a Pénzügyminisztérium (PM) egyeztetése után. Információink szerint a pénzügyi tárca 4,8 százalékos GDP-arányos idei deficitprognózisa már azzal számolt, hogy nem fizetik ki idén a kismamák jövedelempótlékát, illetve az 53. heti nyugdíjat.

Magyar Nemzet
2003. 07. 31. 8:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teljesen eltörölné a kormány a jövő évtől a kedvezményes lakáshitelek adókedvezményét – értesült a Magyar Nemzet. Az MSZP-frakció ezzel nem értett egyet, ezért került sor a tegnapi egyeztetésre a képviselőcsoport és a pénzügyi tárca között. Veres János, a PM politikai államtitkára a megbeszélés után úgy fogalmazott: egyetértés volt abban, hogy a problémára a jövő évre tervezett, a GDP 3,8 százalékát meg nem haladó államháztartási hiány keretein belül kell megoldást találni. Ismert: az adókedvezményt még az Orbán-kormány idején vezették be, mértéke a törlesztőrészlet 40 százaléka, de legfeljebb kettőszáznegyvenezer, azaz havi húszezer forint.

Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott szerint egyetértés volt abban, hogy a kedvezmény hosszabb távon ebben a formában nem tartható fenn. Mint mondta, a PM-et arra kérték, hogy végezzen számításokat, hogyan lehet átcsoportosítani a kedvezményt a rászorulók és a gyermekek támogatására.
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kifejtette: a képviselőcsoport egyetért a költségvetési hiány csökkentésével, és a takarékossági szempontokkal. Ugyanakkor azt szeretnék, ha egyetlen fillérrel sem csökkenne, sőt nőne a lakástámogatásra fordítható összeg. Ezért szorgalmazzák az átcsoportosítást az előbbi célokra, illetve a szociális bérlakásépítés támogatására. Igazságtalannak nevezte, hogy a leggazdagabbakat, akik 60 milliós ingatlanvásárlásukhoz 30 millió forintos hitelt vettek fel, havonta 190 ezer forinttal támogatja az állam az adófizetők pénzéből. Ismert: ilyen 30 milliós hitelt vett fel Magyar Bálint oktatási miniszter is tavasszal.

Csabai Lászlóné elmondta: az egyeztetésen az is kiderült, hogy a támogatás nem köthető az első lakáshoz jutókhoz, mert nincs olyan nyilvántartás, amelyből megbízhatóan kiderülne, kik is ők. Lapunk kérdésére, miszerint kit tekintenének rászorulónak a kedvezmények szűkítése során, Veres János így válaszolt: a tárgyalások jelenlegi szakaszában nem kíván erre válaszolni. Arra a kérdésünkre, hogy a korlátozás csak az új hiteligénylőkre vonatkozna-e, elmondta: az adótörvények természete szerint mindenki az adott időben érvényes szabályok szerint adózik.
Lendvai Ildikó kérdésre válaszolva kifejtette: a tegnapi csak az első forduló volt a tárgyalássorozatban, a következő egyeztetést akkor tartják, ha elkészülnek a PM-től kért hatástanulmányok, ez várhatólag a jövő hét második felében megtörténik – tette hozzá. Elmondta: az MSZP-frakció egy másik kérdésben, az 53. heti nyugdíjak kifizetési időpontjáról is tárgyalni kíván a pénzügyi tárcával. Azt szeretnék elérni, hogy a nyugdíjasok még idén, legalább karácsony előtt megkapják a juttatást.

A Magyar Nemzet Információi szerint a Pénzügyminisztérium legfrissebb idei deficitprognózisa már úgy készült, hogy a felfelé módosított, 4,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány megállapítása során már nem számoltak az 53. heti nyugdíj, illetve a kismamák bíróság által megítélt jövedelempótlékának idei kifizetésével. Mind a két tétel 33-35 millió forintra tehető.

Czirják Imre

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.