Az FDSZ ugyanakkor támogatja az úgynevezett bolognai folyamat részeként az egységes felsőoktatási térség kialakítását, a szakértői anyag erre vonatkozó fejezetét elfogadják – tette hozzá Kis Papp László, a tömörülés vezetője. Azt azonban nem tudják elfogadni, „hogy ezzel egy időben sor kerüljön a magyar felsőoktatási rendszer struktúrájának teljes átalakítására” – mondta Kis Papp László utalva arra, hogy a szakértői anyag felveti az intézmények magánosítását, a dolgozók közalkalmazotti státuszának megszüntetését és „burkoltan” a tandíj bevezetését.
Barthel-Rúzsa Zsolt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke kifejtette: az intézményi reformmal a hallgatók kiszorulnának a stratégiai döntéshozatalból.
FDSZ-HÖOK: ellenzi a felsőoktatási reformkoncepciót
Nem alkalmas társadalmi vitára a felsőoktatás tervezett reformjának koncepciójáról szóló, az Oktatási Minisztérium honlapján közzétett szakértői anyag - mondta el a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!