Antifasiszta múzeum épülhet

Szakértői szinten egyeztetett a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) a Miniszterelnöki Hivatallal a második világháború befejezésének hatvanadik évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekről, illetve egy antifasiszta múzeum létrehozásáról, nyilatkozta Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke.

Magyar Nemzet
2003. 10. 13. 9:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondása szerint ígéretet kaptak arra, hogy még ebben a hónapban dönt a kormány arról, miként lehet méltóképpen megünnepelni a XX. század jeles történéseit, köztük a fasizmussal szembeni ellenállást. Információi szerint az 1944-ben kezdődött nemzeti ellenállásra emlékezve a tervezetben szerepel egy, az ’56-osokéhoz hasonló emlékbizottság létrehozása is. A Miniszterelnöki Hivatal részéről a megbeszélésen jelen lévő, ám neve elhallgatását kérő munkatársa elmondta: néhány napja átvették a MEASZ, illetve a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség közös javaslatlistáját, amelyben egyebek mellett szerepel az antifasiszta múzeum létrehozásának terve.

A szervezetek kezdeményezik még, hogy a gellérthegyi Szabadság-szobor legyen a magyar szabadság szobra, ami megjelenhetne az euró egyik oldalán, s kéri: váljon május kilencedike nemzeti ünneppé. A miniszterelnöki hivatalban is megerősítették: általánosságban támogathatónak tartják a kéréseket. Szili Katalinhoz, az Országgyűlés elnökéhez is kéréssel fordultak: a parlament tisztelegjen az ideiglenes nemzetgyűlés megalakulása előtt, emlékezzen meg 2004 márciusában a német megszállásról, s méltassa a „maroknyi magyar erőt, amely szembeszállt a nácizmussal”. Elmondása szerint a házelnök támogatta a javaslatokat.

Mint korábban már a lap megírta, az utóbbi hónapokban baloldali történészek, közéleti személyiségek és szocialista politikusok több fórumon szorgalmazták egy antifasiszta múzeum létrehozását. Medgyessy Péter miniszterelnök egy nyáron lezajlott zártkörű megbeszélésen ígéretet tett arra, hogy támogatja a terv megvalósulását. Az MSZP alelnöke, Hiller István kulturális miniszter megfontolásra méltónak tartotja a kezdeményezést. A MEASZ érdekérvényesítő képességét javítja az is, hogy a szervezet Nemzeti Tanácsának társelnöke Vitányi Iván, az MSZP egyik ideológusa, a párt szociáldemokrata platformjának vezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.