Megtorpant templomépítés

Pethes József
2003. 10. 17. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kinőtték a Kálvin téri kis templomot az érdi reformátusok, az utóbbi években nagy ünnepeken már nem fért be mindenki. Ezért a gyülekezet úgy döntött, hogy a harmincas években épült Istenházát kibővítik és felújítják. A tavasszal kezdődött építkezés szépen halad, eddig körülbelül 54 millió forintot költöttek a munkálatokra. Azért nem volt olcsó, mert a családi házakhoz képest egészen speciális építészeti technológiát kellett alkalmazni, tudtam meg Erdélyi Takács István lelkipásztortól.
– Lesz elég pénz az építkezés folytatására?
– A polgármester úr azzal biztatott bennünket, hogy körülbelül ötvenmillió forintot kapunk a beruházásra, hiszen az új épülettel, a körülötte létesülő parkkal a város központjának a képe is tetszetősebb lesz. Sajnos közben kiderült, hogy az önkormányzat nehéz anyagi helyzetbe került, napi megélhetési gondokkal küszködik. Ezt viszont meg kellett volna mondani korábban, mert ezzel az összeggel számoltunk, így most nekünk kell előteremtenünk. Az erre vonatkozó előterjesztéseket a képviselő-testület folyamatosan visszadobja. Most abban reménykedünk, hogy lesz egy újabb előterjesztés, kétmillió forintos gyorssegélyről, és legalább azt jóváhagyják. A város előző képviselő-testülete egyébként kötelezettséget vállalt a templom bővítésére, de úgy látszik, a mostani nem kívánja azt felvállalni. Helyette nem egészen korrekt és jóindulatú megjegyzések hangzottak el.
– Például milyenek?
– A hivatal részéről normális hozzáállást tapasztaltunk, ezért elvártuk volna a képviselőtestület jóindulatát is. Sajnos nem voltam jelen az ülésen, ezért csak hallomásból tudom, hogy egészen furcsa kijelentéseket tettek. Például olyan ötletek is születtek, hogy nem támogatni, hanem visszasorvasztani kellene az egyházat. Nem is egy szocialista képviselő üzengetett nekem, amit én nem hallottam meg, de nem tehetek úgy, mintha nem történt volna meg.
– Összefüggenek ezek a dolgok azzal, hogy szocialista lett a városvezetés?
– Nekem ez azért furcsa, mert ettől a kormánytól is kaptunk egymillió forint támogatást. Országgyűlési képviselőnk, Jánosi György sokat próbál lobbizni, segíteni nekünk, hiszen a városközpont meg fog szépülni. Azt viszont nem értem, hogy ha a szocialista polgármester és országgyűlési képviselő nincs ellenünk, miért negatív a képviselő-testület hozzáállása.
– Össze tudják gyűjteni a hiányzó pénzt?
– Mindent elkövetünk, hogy a következő egy év alatt befejezzük az építkezést. Nem csak a reformátusok, hanem más egyházakhoz tartozó hívők is adakoztak, az adományokból, téglajegyekből körülbelül hétmillió forint gyűlt össze. Külön szeretném megköszönni a Szabad Föld olvasóinak felajánlásait, miután a tavasszal megjelent rólunk egy cikk. Az ország különböző tájairól kaptunk leveleket, hogy küldjünk nekik téglajegyet. Sokat segítettek, nélkülük nem tudtuk volna az ütemet tartani.
– Nem gondoltak arra, hogy hitelt is fölvehetnének?
– Megkerestük a nagyobb bankokat, de nyolcvan százalékuk eleve elzárkózott az egyházi hiteltől. Két olyan bank van, amelyik meghallgatott bennünket, utánanéztek a lehetőségeknek, és adtak is volna kölcsönt, de hála Istennek, nem kellett felvenni. Egyébként nagyon komplikált, bonyolult utánajárást, ügyintézést igényelt volna.
– Mit jelent ma templomot építeni? Ki menedzseli a munkálatokat?
– Ez fantasztikusan szép, de hatalmas feladat, hiszen nem tíz-húsz évre szóló beruházásról van szó. Másrészt különleges státust jelent, hiszen nem minden lelkipásztornak adatik meg a templomépítés. Nagyon sok menedzserünk van, a főgondnoktól kezdve a prezsbitérium tagjaiig, akik még Németországba is elutaztak pénzt gyűjteni. A hivatalos menedzserünk Harkai Zoltán, akinek édesapja valaha Érden szolgált lelkipásztorként, és szívvel-lélekkel intézi az ügyeket. Nagyon sokat köszönhetünk a kivitelezőnek, Major Emilnek, aki az építkezés költségeit előre finanszírozta, hiszen a pénzt csak utólag kapta meg. Kevés olyan ember van, aki ekkora beruházásnál ilyen hatalmas áldozathozatalra képes. Meg kell még említeni T. Mészáros Andrást, a helyi Fidesz elnökét, aki változatlan lelkesedéssel támogat, segít bennünket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.