Vb-ezüstérmes a férfi kardcsapat
Azok, akik magyar idő szerint pénteken éjjel, éjfél és háromnegyed egy között végig izgulták a Eurosport közvetítést a havannai vívó világbajnokság férfi kardcsapat döntőjéről, drámai végjátékot hozó orosz-magyar meccset láthattak, amelyet sajnos 45-44-re az oroszok nyertek meg. Női párbajtőrcsapatunk bronzérmes lett.
A fegyvernem „szuperrangadója” a mi szempontunkból indult jól, hiszen az első két asszó után 10-6-ra vezettünk, ám a harmadik párban Lengyel Balázs nem bírt Sarikovval, s azonnal fordult a kocka (14-15). Ezután Nemcsik Zsolt is kikapott, 5-3-ra Gyacsenkótól, s az oroszok három tussal megléptek (17-20). Lengyel azonban nem ijedt meg az ellenfél legnagyobb ászától, a négyszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Pozdnyakovtól, s 22-21-nél már nála volt az előny. Ám Pozdnyakov összekapta magát és fordított (23-25). Ferjancsik Domonkos és Sarikov 5-5-re végzett egymással, majd ezután két orosz siker következett (Gyacsenko-Lengyel 5-3, Sarikov-Fodor 5-4), s a 35-40-es állás nem sok jót ígért számunkra az utolsó pár előtt. Az oroszok amúgy már 39-32-re is vezettek, de ekkor Fodor Kende – akit Nemcsik helyére cserélt be Szabó Bence szövetségi kapitány – egymás után három találatot is bevitt.
Ferjancsik pedig Pozdnyakov ellen zsinórban négyet, a negyediket egészen lehetetlen, teljesen kiszorított helyzetből, s egyetlen tusra felzárkózott (39-40)! Ezután kétszer az orosz talált (39-42), majd kétszer Ferjancsik (41-42), de az egyenlítés megint nem jött össze, sőt, az újabb két Pozdnyakov-találat (41-44) szinte reménytelen helyzetbe sodorta a Vasas versenyzőjét, aki Havannában az egyéni versenyben bronzérmes volt. De Ferjancsik ebből a helyzetből is talpra állt, három tust adott, s 44-44-re kiegyenlített! A „csoda” azonban elmaradt; a sorsdöntő találatot sajnos vitathatatlanul Pozdnyakov vitte be, így az orosz csapat 45-44-re nyert, s megvédte világbajnoki címét. Ferjancsik mérgében földhöz vágta a sisakját, de volt annyi lelkiereje, hogy pár másodperc múlva azonnal gratuláljon Pozdnyakovnak.
Az orosz csapat 2000-ben megnyerte az olimpiát, 2001-ben a nimes-i vb-n éppen az ugyancsak Ferjancsik, Nemcsik, Fodor, Lengyel összetételű magyar együttest győzte le a döntőben, tavaly a lisszaboni vb-n a 8 között állta a magyar csapat útját, az idei bourges-i Eb-n az elődöntőben, s most a vb-döntőben kerekedett a mieink fölé. Jelenleg kétségkívül az oroszoké a legerősebb csapat, ám ilyen nagy csatára, mint most Havannában a döntőben, a közelmúltban senki sem késztette. S egy évvel az olimpia előtt ebből a magyar együttes komoly erőt meríthet. Ezzel együtt a vb eredményhirdetésénél a „négyes fogatunk” nem volt túlzottan boldog.
Ferjancsik Domonkos: „A 98-as világbajnokság ugrott be a döntő előtt, amikor nyertünk. Igaz, az más összetételű csapat volt, de ugyanilyen egységes. Titkon reméltem, hogy megint összejön a bravúr, ami akkor. Ezért nem maradéktalan az örömöm. Jó vívással lettünk ezüstérmesek, de már elegem van a jó vívásos ezüstérmekből. Szeretnék egy jó vívásos első helyet. Nagy öröm, hogy egész nap kiegyensúlyozottan vívott a csapat, ami ebben az évben eddig még nem jött össze. Mindig akadt, aki gyengébb teljesítményt nyújtott. A záró asszó életem nagy meccse volt, végig biztos voltam a győzelemben. Az utolsó tus előtt, azt hiszem, megcsúsztam.”
Nemcsik Zsolt: „Nagyon közel álltunk a sikerhez. A döntő előtt azt mondtam, ha ketten jól vívunk, meglehet az aranyérem. Sajnos csak egyvalaki vívott jól a csapatból.”
Lengyel Balázs: „Most még nagyon rossz érzéseim vannak, mert bennünk volt a győzelem. A legutolsó pillanatig hittem benne, hogy megverjük az oroszokat.”
Fodor Kende: „Ezüstérmesek lettünk, és ennek örülni kell. Senki sem tudja így megközelíteni az oroszokat, a következő párharcot mi nyerjük. Sarikov ellen jobb eredményre számítottam.”
Női párbajtőr: Minczáék bronzérmesek lettek
A női párbajtőrcsapatok döntőjében az oroszok 45-39-re legyőzték a németeket, a bronzérmet pedig az elődöntőben az oroszokkal szemben alulmaradó, egyébként címvédő magyar együttes szerezte meg. A Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Nagy Tímea, Tóth Hajnalka összetételű csapatunk a 3. helyért 36-20-ra legyőzte Észtországot. Érdekesség, hogy tavaly a lisszaboni vb-n ez a két együttes a döntőben találkozott egymással.
A havannai vb éremtáblázatán a magyar válogatott jelenleg egy ezüsttel (férfi kardcsapat) és három bronzzal áll (női párbajtőrcsapat, Ferjancsik Domonkos – kard egyéni, Mohamed Aida – tőr egyéni). De legalább ilyen fontos, hogy férfi kard- és női párbajtőrcsapatunk, valamint Mohamed gyakorlatilag már olimpiai résztvevőnek tekinthető. Mint ismert, vívásban az olimpiai kvótákat a 2004. március 31-i világranglista alapján osztják ki, de az említett két csapatunk, illetve Mohamed olyannyira előkelő helyen áll a rangsorban, hogy nekik már nem kell izgulniuk, annyira nem eshetnek vissza, hogy veszélybe kerülne az athéni részvételük.
Labdarúgás: Nem jutott tovább a magyar válogatott
A Puskás stadionban Magyarország – Lengyelország 1-2
3. perc: A magyar együttes végezhette el a találkozó első sarokrúgását, a szögletet követően Szabics csúsztatta veszélyesen középre a labdát, a vendég bekkek azonban tisztázni tudtak.
11. perc: Rasiak pazar indításával Niedzielan lépett ki, a csatár a tizenhatosig vezette a labdát, majd Dragóner és Juhár szorításában a bal alsó sarokba lőtt (0-1).
32. perc: Szabics unta meg a tétlenkedést, a VfB Stuttgart csatára 24 méterről, jobbal célozta meg a lengyel kaput, a labda a bal kapufán csattant. Szép jelenet volt!
36. perc: Böőr fejelte középre a labdát, az érkező Fehér Miklós bevetődve még beletudott piszkálni a labdába, amely a kapuba tartott, ám Rzasa a gólvonalon tisztázni tudott.
38. perc: Böőr szánta el magát lövésre, a Debrecen fedezete 16 méterről, jobbról a bal felső sarkot vette a célba, a labda azonban elkerülte Dudek kapuját.
40. Klos tisztázott fejjel, de röviden, a labda Lisztes elé került, az irányító Dárdai elé tálalt, a Hertha Berlin légiósa pedig 17 méterről, középről alig lőtt fölé.
45+2. perc: Lisztes szöglete után Bódog fejelhetett, a labda méterekkel szállt fölé. Ez volt az első játékrész utolsó mozzanata.
51. perc: Füzi Ákos indult meg középen, az MTK fedezete remek ütemben tálalt a jobbján futó Szabicshoz, a csatár bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd a jobb alsó sarokba lőtt (1-1).
55. perc: Másodszor lőttek kapura a lengyelek: Rasiak 22 méteres lapos lökete egy méterrel kerülte el a bal alsó sarkot. Király vetődött ugyan, de nem kellett közbeavatkoznia.
61. perc: Niedzielan kapott remek labdát a leshatáron, a lengyelek gólszerzője ezúttal is egy az egyben vezethette a labdát Királyra, a hálóőrünk elvetődve belepiszkált a labdába, de az Niedzielan előtt maradt – a támadó 13 méterről a kapu jobb oldalába helyezett (1-2).
67. perc: Kenesei remekül mutatkozott be, a Kínában futballozó csatár lövését Dudek bravúrral ütötte szögletre.
77. perc: Kenesei és Dudek startolt rá egy labdára, a menteni igyekvő lengyel kapus a cserecsatárt találta telibe, a játékszer az üresen hagyott kapu felé pattant, Sobolewski azonban még befutotta a gólvonal előtt és mentett.
A csoportban a svédek végezek az élen, a második helyezett lettek játszhatnak pótselejtezőt.
A ma lejátszott labdarúgó EB-selejtezők végeredményei:
4. csoport
Magyarország-Lengyelország 1-2
Svédország–Lettország 0-1
g: Verpakovskis (23.)
1. csoport
Ciprus–Szlovénia 2-2
g.: Georgiou (71.), ill. Sziljak (11., 41.)
Franciaország–Izrael 20:45
2. csoport
Norvégia–Luxemburg 1-0
g.: Tore Andre Flo (19.)
Bosznia-H.–Dánia 1-1
g.: Elvir Balic (38.), ill. Jürgensen (12.)
3. csoport
Ausztria–Csehország 2-3
g.: Haas (48.), Ivanschitz (78.), ill. Jankulovszki (27.), Vachausek (80.), Koller (90.)
Hollandia–Moldova 20:30
5. csoport
Németország–Izland 3-0
g.: Ballack (9.), Bobic (59.), Kuranyi (79.)
Skócia–Litvánia 1-0
g.: Fletcher (70.)
6. csoport
Görögo.–Észak-Írország 1-0
g.: Tsartas (68.)
Örményo.–Spanyolország 0-4
g.: Valeron (7.), Raul (74.), Calderon (87., 90.)
7. csoport
Törökország–Anglia 0-0
Liechtenstein–Szlovákia 0-0
8. csoport
Horvátország–Bulgária 20:15
Belgium–Észtország 20:15
9. csoport
Olaszország–Azerbajdzsán 20:45
Wales–Szerbia-M. 20:45
10. csoport
Oroszország–Grúzia 3-1
g.: Bulijkin (3.), Titov (45.), Szicsev (72.), ill. Iaswilli (4.)
Svájc–Írország 2-0
g.: Yakin (6.), Frei (60.)
Forma-1, Japán Nagydíj: Schumacher csak a 14. kockáról indulhat vasárnap, Barrichello rajtol az első helyről
A Japán Nagydíj második időmérőjén a leszakadó eső összekavarta a mezőnyt: a világbajnokság favoritja, Michael Schumacher csak a 14., a még szintén a vb-elsőségre hajtó Raikkönen pedig a nyolcadik lett.
Az első rajtkockát Schumacher csapattársa, Rubens Barrichello szerezte meg, mellőle az első sorból pedig a williamses Juan Pablo Montoya rajtolhat.
A tréning száraz aszfalton kezdődött, de a végén esni kezdett, és a körülmények egyre nehezebbé váltak, olyannyira, hogy az utolsó előttiként induló Ralf Schumacher kicsúszott, a pénteki első, Jarno Trulli pedig nem is kockáztatta meg, hogy a pályára menjen, inkább a boxban maradt, így vasárnap ők ketten indulnak az utolsó sorból.
Michael Schumacher a rossz rajtpozíció ellenére optimista, biztos benne, hogy a hatodik világbajnoki címéhez szükséges egy pontot a 14. kockáról indulva is képes lesz megszerezni.
„A rajthelyem nem a legjobb, Barrichello viszont remek pozícióban van, és megnyerheti a versenyt, ami már azt jelentené, hogy én leszek a világbajnok. Ha pedig mégsem sikerülne neki, egy pontot remélem, össze tudok kaparni. Ha esik, az szintén nekem kedvez. Nem vagyok csalódott” – nyilatkozta már a boxban.
Riválisa, Kimi Raikkönen, aki úgy lehet világbajnok, hogy megnyeri a futamot, míg a német egyetlen pontot sem szerez, ezzel szemben csak egyetlen mondatot mondott, miután kiszállt az autóból: „most már minden megtörténhet”.
A Japán Nagydíj rajtja magyar idő szerint vasárnap reggel fél nyolckor lesz.
A Japán GP második időmérőjének végeredménye, a verseny rajtsorrendje:
1 Rubens Barrichello (BRA) Ferrari 1:31.713
2 Juan Pablo Montoya (COL) Williams-BMW 1:32.412 + 0:00.699
3 Cristiano Da Matta (BRA) Toyota 1:32.419 + 0:00.706
4 Olivier Panis (FRA) Toyota 1:32.862 + 0:01.149
5 Fernando Alonso (ESP) Renault 1:33.044 + 0:01.331
6 Mark Webber (AUS) Jaguar 1:33.106 + 0:01.393
7 David Coulthard (GBR) McLaren Mercedes 1:33.137 + 0:01.424
8 Kimi Räikkönen (FIN) McLaren Mercedes 1:33.272 + 0:01.559
9 Jenson Button (GBR) BAR Honda 1:33.474 + 0:01.761
10 Justin Wilson (GBR) Jaguar 1:33.558 + 0:01.845
11 Nick Heidfeld (GER) Sauber Petronas 1:33.635 + 0:01.922
12 Heinz-Harald Frentzen (GER) Sauber Petronas 1:33.896 + 0:02.183
13 Takuma Sato (JPN) BAR Honda 1:33.924 + 0:02.211
14 Michael Schumacher (GER) Ferrari 1:34.302 + 0:02.589
15 Ralph Firman (GBR) Jordan Ford 1:34.771 + 0:03.058
16 Giancarlo Fisichella (ITA) Jordan Ford 1:34.912 + 0:03.199
17 Jos Verstappen (NED) Minardi Cosworth 1:34.975 + 0:03.262
18 Nicolas Kiesa (DEN) Minardi Cosworth 1:37.226 + 0:05.513
19 Ralf Schumacher (GER) Williams-BMW
20 Jarno Trulli (ITA) Renault
A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!