Küldjön egy képet

Abból az alkalomból, hogy lakóhelyünket, Kabát várossá nyilvánították, betanultuk az István, a király című rockoperát, és augusztus huszadikán előadtuk. Nagy vállalkozásunkat Borbély Gyula önkormányzati képviselő kezdeményezte, a rendező a Kabáról elszármazott Porcsin Gyula, a koreográfus Laczfi Zsuzsa volt, a zenét Laczi Ervin tanította be. A szereposztásban István királyt a helyi református lelkész, Gizellát a helyi gyógyszertár vezetője, Saroltát, István anyját a közrendőrnő, Koppányt egy üzemmérnök, Tordát pedig a helyi Piremon Szövetkezet elnöke alkította. A további szereplők között igazgatóhelyettesek, gyesen lévő anyukák, óvónők, tanítók éppúgy megtalálhatók voltak, mint bolti eladók, őstermelők, MÁV-nyugdíjasok. Rockoperánkkal nagy sikert arattunk, legutóbb pedig a Nagyvárad melletti Hegyköz-Csatár településen léptünk föl, ahol tízezer ember állta végig és köszöntötte lelkes tapssal az előadásunkat. Tőzsér Antal Kaba

-
2003. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.