NOVEMBER 21-ÉN TÖRTÉNT
MAGYARORSZÁG – DUNA-HÍD
ESEMÉNY : 1619.11.21., Pozsony
Elkészült a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által katonai célból
építtetett pozsonyi Duna-híd.
MAGYARORSZÁG – RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC
ESEMÉNY : 1704.11.21., Érsekújvár
A Rákóczi-szabadságharcban (1703-1711) Bottyán János tábornok egy heti ostrom után, 1704. november 16-án elfoglalta Érsekújvár várát, ahonnan november 21-én II. Rákóczi Ferenc kiáltványt bocsátott ki a keresztény világ fejedelmeihez és népeihez a szabadságharc céljairól.
MONTGOLFIER HŐLÉGBALLONJA
ESEMÉNY : 1783.11.21. (220 éve)
A francia Montgolfier testvérek (Joseph Michel és Jacques Étienne) 1777-ben kezdték meg kísérleteiket, amelyeknek eredményeként az első ember által irányított légballon 1783. november 21-én emelkedett a levegőbe, s Párizs fölött 5,5 mérföldet (9 kilométert) szállt, kb. 25 perc alatt.
A LYONI TAKÁCSOK FELKELÉSE
ESEMÉNY : 1831.11.21-12.03.
Lyonban a selyemszövő munkások béremelési követelésük megtagadása miatt 1831. november 21-én fellázadtak. Felkelésük – amely az első nagyobb arányú tőkésellenes mozgalmak egyike volt – a város munkásai között általánossá vált, s december 3-án csak jelentős katonai erő bevetésével verték le.
ÁLLAMOSÍTÁS – BANK
ESEMÉNY : 1947.11.21.
Az Országgyűlés 1947. november 21-én elfogadta az összes nagybank és érdekeltségeik államosításról szóló törvényt.
NEMZETKÖZI SZERVEZET – CENTO
ESEMÉNY : 1955.11.21-22., Bagdad
Megalakult a Bagdadi Paktum elnevezésű katonai szövetség, amelyet Törökország, Irak, Irán, Pakisztán és Nagy-Britannia hozott létre az Egyesült Államok aktív támogatásával. 1959. augusztus 20-án nevét Központi Szerződés Szervezetére, CENTO-ra változtatta. Irán és Pakisztán kilépésével a CENTO 1979-ben gyakorlatilag megszűnt.
MAGYARORSZÁG – ERZSÉBET HÍD
ESEMÉNY : 1964.11.21., Budapest
Az 1903-ban elkészült budapesti Erzsébet hidat 1945 januárjában a németek felrobbantották. Helyébe Sávoly Pál tervei alapján, a régi
pillérek felhasználásával hatnyomú kábelhidat építettek, amelyet
1964. november 21-én avattak fel.
MAGYARORSZÁG – BELPOLITIKA
ESEMÉNY : 1989.11.21., Budapest
Az Országgyűlés előtt Németh Miklós miniszterelnök beszédében
először adott valós képet az ország eladósodottságának mértékéről.
PÁRIZSI CHARTA – EURÓPA
ESEMÉNY : 1990.11.21., Párizs
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia párizsi
csúcstalálkozójának végén 34 ország állam- és kormányfői – köztük Antall József miniszterelnök – aláírták Az új Európa chartáját. A dokumentumban befejezettnek nyilvánították a II. világháború végétől tartó európai szakadást, a „konfrontáció korszakát”, és ezzel kinyilvánították a hidegháború végét.
MONGÓLIA
ESEMÉNY : 1991.11.21., Ulánbátor
Mongóliában a Nagy Népi Hurál népköztársaságról köztársaságra
változtatta az ország államformáját.
JUGOSZLÁVIA – BALKÁNI VÁLSÁG
ESEMÉNY : 1995.11.21., Dayton
Az amerikai Dayton város közelében Alija Izetbegovic bosnyák, Franjo Tudjman horvát és Slobodan Milosevic szerb államfő aláírta a délszláv háború végét jelentő boszniai békemegállapodást, mely véget vetett a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság szétesését követően kirobbant, négy éven át tartó véres háborúnak.
KÍNA – VILÁGŰRKUTATÁS
ESEMÉNY : 1999.11.21.
Kína felbocsátotta első saját, pilóta nélküli űrhajóját. A Sencsou
többször megkerülte a Földet, majd Belső-Mongóliában szállt le.
MAGYARORSZÁG – EURÓPAI UNIÓ
ESEMÉNY : 2000.11.21.,Brüsszel
Magyarország egy gépesített lövészzászlóaljat és egy rakéta
légvédelmi szakaszt ajánlott fel az Eurohadtestbe, az Európai Unió
égisze alatt felállításra kerülő, 2003-ra véglegesítendő katonai és
nem-katonai válságkezelő feladatokat végző alakulatokba.
NATO
ESEMÉNY : 2002.11.21-22., Prága
Prágában rendezték a NATO csúcstalálkozóját, amelyen hét
kelet-európai országot – Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia,
Románia, Szlovákia, Szlovénia – hívtak meg, hogy kezdjenek
tárgyalásokat a NATO-hoz való csatlakozásról.
NOVEMBER 21-ÉN SZÜLETETT
VOLTAIRE, Francois-Marie
SZÜLETETT : 1694.11.21., Párizs
MEGHALT : 1778.05.30., Párizs
Francia író, történész és filozófus, a francia felvilágosodás
vezéralakja, Diderot Enciklopédiájának támogatója és munkatársa,
idős korában Európa legünnepeltebb költője. Nagyléptékű műve: Esszé a nemzetek erkölcséről és szelleméről, ebben a római birodalom bukásától követte az eseményeket. Főként filozófiai meséi kedveltek, köztük is elsősorban a Candide.
HATVANI ISTVÁN
SZÜLETETT : 1718.11.21., Rimaszombat (285 éve)
MEGHALT : 1786.11.16., Debrecen
Matematikus, fizikus, természettudós, a magyar felvilágosodás jeles képviselője. Elsőként ő tanított hazánkban kémiát, de csillagászati megfigyeléseket is végzett.
VIKTÓRIA, Adelhaid Mária Lujza
SZÜLETETT : 1840.11.21., London
MEGHALT : 1901.08.05., Kronberg
Német császárné. Viktória angol királynő leánya volt. Vilmos császár halála után férje III. Frigyes néven lépett trónra, de Viktória csak rövid ideig lehetett császárné, mert Frigyes uralkodásának 99. napján meghalt. Mint özvegy a „Frigyes császárné” nevet vette fel.
HELLER ÖDÖN
SZÜLETETT : 1878.11.21., Budapest (125 éve)
MEGHALT : 1921.07.13., Tápé
Festő. Képzőművészeti tanulmányait Budapesten, Münchenben, illetve Párizsban végezte. 1906-1907-ben a nagybányai művésztelepen dolgozott. 1908-ban Szegeden telepedett le, ahol főleg életképeket, tájakat és arcképeket festett. A Szegedi Városi múzeum több képét őrzi. Gyilkosság áldozata lett a tápéi országúton.
WARGA LÁSZLÓ
SZÜLETETT : 1878.11.21., Jászberény (125 éve)
MEGHALT : 1952.06.19., Budapest
Építész, műegyetemi tanár. A budapesti Műegyetemen végzett 1902-ben, 1912-től a fővárosi városrendezési osztály vezetője volt. Rendezési terveket készített a Tabánra, a Lágymányosra, a felső-rákosi rétekre, valamint Kassa, Miskolc, Székesfehérvár, Szombathely, Salgótarján városok számára. Az 1917. évi tűzvész után Gyöngyös az ő tervei szerint épült újjá. Az 1930-as években elkészítette a budapesti városközpont és az óbudai hídfeljáró környékének terveit. Belgrád és Brassó rendezésének nemzetközi tervpályázatán I. díjat nyert. 1929-ben meghívták a Műegyetem Városépítési tanszékének élére.
KVASZ ANDRÁS
SZÜLETETT : 1883.11.21., Békéscsaba (120 éve)
MEGHALT : 1974.01.27., Budapest
Repülőgép-pilóta. 1911-ben Rákosmező felett végzett körrepüléssel megnyerte a Sacellary György országgyűlési képviselő által kitűzött 500 koronás díjat. A következő években Magyarország 70 helységében végzett bemutató repülést, és ezzel hozzájárult a magyar aviatika népszerűsítéséhez. 1945-49 közöt a békéscsabai repülőtér igazgató-gondnoka volt, s ő fejlesztette Békéscsabát az ország egyik legjelentősebb légisport-bázisává.
BORDY BELLA
SZÜLETETT : 1909.11.21., Gyula
MEGHALT : 1978.06.28., Budapest
Balett-táncosnő, érdemes művész. Legnagyobb sikereit a magyaros motívumú darabokkal aratta.
DESSEWFFY GYULA
SZÜLETETT : 1909.11.21., Budapest
MEGHALT : 2000.08.12., Curitiba
Aranytollas újságíró, politikus, szerkesztő. Történelmi család
sarja: felmenői között volt az aradi vértanú Dessewffy Aurél is.
BOTH BÉLA
SZÜLETETT : 1910.11.21., Szerencs
MEGHALT : 2002.02.20., Budapest
Rendező, színházigazgató, kiváló művész. 1958-64 között a Madách, majd 1964-72 között a Nemzeti Színház igazgatója volt. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is.
SIMON SÁNDOR
SZÜLETETT : 1923.11.21., Szikszó (80 éve)
MEGHALT : 1989.08.19., Miskolc
Kohómérnök, akadémikus. A műszaki tudományok kandidátusa fokozat megszerzését követően 1955-ben Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemen oktatott, docens, majd egyetemi tanár, 1960-tól 1988-ig a vaskohászati tanszék vezetője volt, 1972-1978 között rektor. Működése alatt a tanszék az ország vaskohászatának jelentős szakmai-tudományos bázisává fejlődött.
KOÓS JÁNOS / Kupsa
SZÜLETETT : 1937.11.21., Gyergyószárhegy
Táncdalénekes. Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert -, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál.
KÓSA FERENC
SZÜLETETT : 1937.11.21., Nyíregyháza
Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész. Főbb filmjei: Tízezer nap, Hószakadás, Küldetés, Az utolsó szó jogán...
NOVEMBER 21-ÉN HALT MEG
PURCELL, Henry
MEGHALT : 1695.11.21., London
SZÜLETETT : 1659., London
Angol zeneszerző, orgonista. Az angol barokk zene legkiválóbb
képviselőjeként sokoldalú kompozíciós technikájú és nagy
ötletgazdagságú zeneszerző volt.
KISFALUDY KÁROLY
MEGHALT : 1830.11.21., Pest
SZÜLETETT : 1788.02.05., Tét
Költő, író, irodalomszervező, akadémikus. A magyar irodalmi
romantika egyik kezdeményezője és kiemelkedő képviselője. Az
1822-ben általa megindított Auróra című szépirodalmi zsebkönyv körül kialakult Auróra-kör tette Pestet véglegesen irodalmi központtá.
I. FERENC JÓZSEF
MEGHALT : 1916.11.21., Schönbrunn
SZÜLETETT : 1830.08.18., Schönbrunn
Osztrák császár és magyar király. 1849-ben leverte a magyar
szabadságharcot. 1867-ben koronázták magyar királlyá. 1860-ban
bizonyos belső autonómiát biztosított Magyarországnak, majd az 1866. évi königgra:tzi csatavesztést követően már hajlott a megegyezésre is, amelyek eredménye az 1867-es kiegyezés, az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulása lett. IV. Károly követte trónon.
RADNAI BÉLA
MEGHALT : 1923.11.21., Budapest (80 éve)
SZÜLETETT : 1873.05.23., Pozsony
Szobrász. Az Iparművészeti Iskola elvégzése után egy évig Strobl
Alajos mesteriskolájában tanult, majd Fadrusz János segédjeként
dolgozott. Éveken át rajzolt karikatúrákat a Kakas Márton című
élclap számára. A Képzőművészeti Főiskolán a szobrászat tanára volt. Stílusa az általánosan elterjedt újbarokk volt. Legmaradandóbb
alkotásai portréi: ő készítette a budapesti Pázmány szobrot, Petőfi
pozsonyi, Kiss Ernő nagybecskereki, Leiningen-Westerburg Károly
törökbecsei, Damjanich János szolnoki, Nicolaus Lenau csatádi
szobrát.
DÁLNOKI MIKLÓS BÉLA
MEGHALT : 1948.11.21., Budapest (55 éve)
SZÜLETETT : 1890.07.11., Budapest
Katonatiszt, politikus. 1942 végétől Horthy Miklós kormányzó
főhadsegédje és katonai irodájának vezetője volt, 1944. július
l-jétől az I. hadsereg parancsnokaként működött. 1944. október 15-e, a fegyverszünet bejelentése után átment a Vörös Hadsereghez, és kiáltványt adott ki az „orosz hadsereggel való ellenségeskedés
megszüntetésére és a német hadsereg elleni harc megindítására”. A II. világháború végén, a már felszabadított területeken az 1944.
december 22-én megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnöke volt 1945. november 15-ig.
FONÓ ALBERT
MEGHALT : 1972.11.21., Budapest
SZÜLETETT : 1881.07.02., Budapest
Kossuth-díjas gépészmérnök, akadémikus. Több találmánya közül a torló sugárhajtóművel – amelyet 1915-ben a hadvezetőségnek
felajánlott – közel negyven évvel megelőzte a gyakorlati
megvalósítást.
MÓD ALADÁR
MEGHALT : 1973.11.21., Budapest (30 éve)
SZÜLETETT : 1908.08.20., Karakó
Történész, egyetemi tanár. 1945 után a pártapparátusban dolgozott, majd a Társadalmi Szemle szerkesztője volt. 1954-1961 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat főtitkári tisztét látta el. Haláláig az ELTE tanszékvezető tanára volt. Munkásságában jelentős helyet foglalt el az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc értékelése.
BARTÓK BÉLÁNÉ / PÁSZTORY DITTA
MEGHALT : 1982.11.21., Budapest
SZÜLETETT : 1903.10.31., Rimaszombat
Zongoraművésznő, érdemes művész. 1940-ben emigrált Bartók Bélával az Egyesült Államokba, ahonnan 1946-ban, férje halála után tért haza. A Bartók-zongoraművek leghűbb előadója volt.
Napi sudoku














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!