Nem szavaznak hajnalig a büdzsémódosításról

Bár a legfontosabb kérdések a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban már eldőltek a főösszegekről szóló szavazással, a második körben is több száz gombnyomás vár a képviselőkre – hivatkozik a Napi Gazdaság értesülésére az Index.

Index
2003. 12. 03. 7:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha nem is 1500, mint az első körben, de így is több száz, a 2004-es büdzsé tervezetéhez benyújtott módosításról szavazhatnak a képviselők a két héten belül esedékes végső döntés előtt. A már korábban beadott mintegy száz mellett megközelítőleg még egyszer ennyi második körös módosító indítványt ad be a szocialista frakció – tudta meg a Napi Gazdaság Szabó Lajostól, az MSZP költségvetési munkacsoportjának elnökétől.

Ellenzéki indítványt is támogatnak

Ezek jó részének az a célja, hogy a törvényjavaslatba átvezessék az eredeti tervekhez képest az önkormányzatoknak juttatott 44,8 milliárd forintot. Az oktatási normatíva 23,8 milliárd, míg a szociális 12,6 milliárd forinttal nőhet, így a helyhatóságok többet fordíthatnak bérekre – mondta Szabó. Mivel az indítványok a pénzügyi tárcával való folyamatos egyeztetés során alakultak ki, többségük minden bizonnyal számíthat a kormány támogatására is.

Érdekesség, hogy az első körös, a fejezeti főösszegeket meghatározó szavazással ellentétben ezúttal nem csak költségcsökkentő ellenzéki módosításokat támogat majd a nagyobbik kormányzó párt. Szabó szerint ugyanis igent mondanak majd a szocialista frakció tagjai egy MDF-es indítványra, amely az eredeti tervnél 140 millió forinttal többet juttatna az önkéntes tűzoltóságoknak.

Összesen 30-35 önálló második körös indítványt nyújtott be a költségvetéshez az SZDSZ-frakció – mondta a napilapnak Kuncze Gábor, a párt elnöke. Ezek elsősorban az oktatási és szociális területet érintik, valamint az önkormányzatok átalakulására, társulásának támogatására is csoportosítanának át forrásokat. Az MSZP-frakció által benyújtott indítványokról ma lesz egyeztetés a koalíciós partnerek között, így Kuncze még nem tudott nyilatkozni arról, hogy minden esetben együtt szavaznak-e a koalíciós partnerek.

Többszáz fideszes javaslat

A kormánynak újra át kellene néznie a költségvetés kiadási oldalát, tekintettel a kamatterhek várható növekedésére – jelentette ki Varga Mihály fideszes képviselő a parlamentben. Varga szerint kedvezőtlen jel az is, hogy pénzforgalmi szemléletben a jövő évi államháztartási hiány 4,5 százalék fölött lesz, magasabb, mint 2003-ban.

A Napi Gazdaság értesülései szerint a már korábban benyújtott több száz indítvány mellé újabb többszázas csomagot adott le a nagyobbik ellenzéki frakció. A költségvetési bizottság mai ülésén a képviselők arról döntenek, hogy mely javaslatokat javasolják szavazásra a jövő heti plenáris ülésen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.