Évek óta először fordult elő Budapesten, hogy az iparűzési- adóbevétel nem érte el a tervezettet. Erre azonban már az elmúlt év második felében lehetett számítani, a gazdasági növekedés lassulása miatt ugyanis a fővárosi vállalkozások bevételei sem nőttek az előző években megszokott ütemben – mondta a Világgazdaságnak Deli Lajos, a Főpolgármesteri Hivatal adóügyosztályának vezetője. Az eredetileg tervezett 127 helyett 124 milliárd forint folyt be. Hogy nem lesz meg a terv, az is jelezte: szeptember 15-ig csaknem négyezer olyan kérelem érkezett, amelyben a csökkenő bevételre hivatkozva összesen 3,2 milliárd forint adóelőleg-mérséklést kértek a vállalkozások. Az év végén jelentősen megnőtt azok száma, akik a december 20-i adófeltöltési kötelezettség elhalasztását kérték. Ők márciusig kaptak haladékot mintegy félmilliárd forint befizetésére.
A fővárosi adóhatóság tovább szigorította az ellenőrzéseket és a behajtásokat. Tavaly 3100 vállalkozásnak küldött fizetési felszólítást, 3,2 milliárd forint tartozás miatt. Az ellenőrzések során 1,7 milliárdos adóhiányt állapítottak meg, s emiatt 300 milliós mulasztási bírságot vetettek ki. Az év folyamán mintegy tízezer adózó számlájára nyújtottak be inkasszót, s az összességében 16 milliárd forintos kinnlevőségből 12 milliárd befolyt.
A szigorítást jelzi, hogy az ügyosztály munkatársai kinnlévőségek miatt kilenc ingatlanra kezdeményezték jelzálogjog bejegyzését, 13 esetben ingóságok foglalását, 12 esetben pedig a vállalkozási engedély visszavonását. A főváros korábban nem élt ezekkel a lehetőségekkel. Deli Lajos elmondta: a folyamatosan tartozó cégeknél kezdeményezték a foglalásokat, a jelzálogjogbejegyzés pedig vállalkozási célú ingatlanokra vonatkozik, lakásokra nem. (Világgazdaság)
Iparűzési adó: jelzálogjog a tartozók ingatlanjaira
A tervezettnél hárommilliárd forinttal kevesebb iparűzési adó folyt be tavaly Budapesten. Ezért szigorították a kinnlevőségek behajtását és az ellenőrzéseket is - írja a mai Világgazdaság. A lap úgy tudja: kinnlévőségek miatt kilenc ingatlanra kezdeményezték már a jelzálogjog bejegyzését.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!