A politikus, aki a nemzetbiztonsági bizottság tagja volt, azt állítja: Bush már attól a naptól kezdve forszírozta Irak megtámadását, hogy megkezdte első napját hivatalában. Bush meggyőződése volt, hogy Szaddám Huszein ’’rossz ember’’, akinek távoznia kell. O’Neill, akinek azután kellett elhagynia hivatalát, hogy szembeszállt Bush 2002-es, második adócsökkentési pénzügyi csomagjával, az CBS hírtelevíziónak adott nyilatkozatában többször is, határozottan aláhúzta: soha, semmilyen bizonyítékot nem látott arra, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezne. O’Neill ezt megerősítette a Time magazinnak adott interjújában is. Állításait részletesebben A hűség ára című, kedden utcára kerülő, Ron Suskind által írt könyv ismerteti az olvasókkal.
A Wall Street Journal újságírója több száz beszélgetést ismertet, dokumentumok sokaságával (összesen 19 ezerrel) illusztrálva, ám nem rejti véka alá: könyve az O’Neill által szolgáltatott információkon nyugszik. Nem véletlenül fakadt ki a BBC által idézett Mark Foley republikánus képviselő: ’’Julius Caesar óta nem láttam ilyen égbekiáltó hátbatámadást: et tu, O’Neill?’’ (A képviselő Caesar utolsó szavaira utalt: Et tu, mi fili Brute, avagy Te is, fiam, Brutus? – a szerk.)
Miért Szaddám és miért most?
O’Neill kijelenti: Bush először hivatali idejének tizedik napján tett egyértelmű utalást arra, hogy erővel kell elmozdítani Szaddám Huszeint, s a Fehér Házban már 2001 elején, a január-februári időszakban katonai inváziót terveztek Irak megtámadására. Nyolc hónap volt még hátra a szeptember 11-i terrortámadásig – emelte ki a CBS.
A politikus 2002 decemberében kényszerült távozásra, ekkor bocsátották el az adócsökkentése csomagot hevesen ellenző pénzügyminisztert. O’Neill hiába magyarázta: az afganisztáni hadjárat után üres az államkassza, a gazdaság érdekeivel ellentétes, s szerinte felelőtlen egy ilyen helyzetben az adókat tovább csökkenteni. A kormányzatban többen avval érveltek, hogy megnyerték a félidős választásokat, s most, az elnöki időszak második felében nem kockáztathatják a Bush-adminisztráció népszerűségét. Dick Cheney alelnök állítólag Reagenre hivatkozott, aki szintén kijelentette: a deficit nem számít.
O’Neill szerint Bush hosszú ideig és tudatosan készült Irak megtámadására. A Pentagon egy 2001. március 5-én készített feljegyzése azokat a külföldi cégeket sorolja föl, amelyeket érdekelne az iraki olajmezők kitermelése, és potenciális szerződő félként számba vehetőek. A dokumentum, melyhez csatolták az iraki olajmezők térképét, 30-40 országot említ meg, részletezve, milyen szándékok köthetik ezeket az iraki olajtermelésben való részesedéshez.
A volt pénzügyminiszter következetesen állítja: a Bush-adminisztrációban eltöltött 23 hónap alatt egyetlen olyan bizonyítékkal sem szembesült, amely alátámasztaná az iraki tömegpusztító fegyverek létezését. Ez a szerinte irreális feltételezés nem áll szemben az általa George Bushról kialakított képpel. Interjúiban O’Neill kifejti: Bush rendszeresen némán hallgatta végig miniszteri beszámolóit, amikor ő a tennivalók hosszú listájával kereste föl az elnököt. Ez a gyakorlat a Nixon és Ford elnök alatt is magas pozíciót betöltő politikus szerint mindeddig példátlan volt: egyszerűen nem tudott kommunikálni az elnökkel. Igaz, Bush környezetére sem volt jellemző, hogy például megkérdezték volna az elnököt: ’’Miért éppen Szaddámot és miért most?’’ – teszi föl utólag is a kérdést a volt pénzügyminiszter.
Bizonyítási kényszer?
Mint ismeretes, George Bush az Egyesült Államok történetének egyik legfeszültebb, s eredményét tekintve legvitatottabb választásait követően jutott hatalomra. A sajtó jóvoltából már a választási kampány alatt köztudottá vált, hogy régebben életviteli- és alkoholproblémákkal is küzdött. Apja, George Bush vezette az első iraki hadjáratot, a Sivatagi Vihart. Az Irak által megszállt Kuvaitból az iraki csapatok kiűzését célul kitűző, sikeres hadjáratot támogatta az ENSZ, a NATO és a nemzetközi közvélemény.
Bár nem fogalalkoztak elemzők Bush lehetséges motivációival, mintha egyfajta bizonyítási kényszer is mozgatná az Irak elleni háborút minden eszközzel szorgalmazó elnök lépéseit, aki ráadásul be akarta fejezni az idősabb Bush ’’félbemaradt’’ hadjáratát: az amerikai csapatok és az őket támogató koalíciós erők 1990-91-ben nem kísérelték meg Irak szárazföldi erőkkel való elfoglalását.
origo.hu
A Karácsony-féle Pride-ról kérdeztük a Tisza Pártot, mi is meglepődtünk a válaszon
