A PSZ elégedetlen a közalkalmazotti bérekkel

A költségvetés nehéz helyzetére való tekintettel a kormány és a közszolgálati sztrájkbizottság közszolgálati béremelésekről szóló megállapodás-tervezetének aláírására hatalmazta fel elnökét a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) - közölte az érintett Varga László hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

MTI
2004. 02. 02. 11:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az aláírás ellenére kifejezzük, hogy változatlanul elégedetlenek vagyunk azzal a helyzettel, ami általában a közszféra finanszírozását, kereseti pozícióit jellemzi, és ezen belül különösen a közoktatás intézményi finanszírozásával” – mondta a Pedagógusok Szakszervezete elnöke. Az MTI érdeklődésére elmondta: a PSZ továbbra is szükségesnek tartja a hat százalékos béremelés jogi és pénzügyi garanciákkal történő alátámasztását.
Mint mondta: a PSZ kezdeményezi a közszolgálatokból kikerülő munkavállalók átképzését, illetve azt, hogy az eurózónához való csatlakozásra a magyar közszolgálati alkalmazottak bérei elérjék az Európai Unióban munkát vállaló közszolgálati dolgozók átlagkeresetének a 60 százalékát.

A közszolgálati reform kapcsán elmondta: az elkészült reformkoncepciót támogatják, azonban mivel erről szóló kormányzati határozat megjelenése csúszott, így nem biztos, hogy marad elég idő a kodifikációs munkára. Hozzátette: a közszolgálatok humánpolitikai reformja a legkidolgozottabb, ugyanakkor elengedhetetlen egy átgondolt közigazgatási, önkormányzati, államháztartási, finanszírozási reform megvalósítása, illetve a mindezek véghezviteléhez szükséges politikai konszenzus. Varga László ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a PSZ nem tud elfogadni olyan közszolgálati reformot, amelynek megvalósulása során bármely szakterület a jelenleginél rosszabb helyzetbe kerülhet.

Szlankó Erzsébet alelnök kitért arra, kezdeményezik a nemzeti alaptantervhez kapcsolódó kerettantervek elkészülésének csuszása miatt az erre épülő helyi tantervek átütemezését, hogy az eredeti árpilisi határidővel szemben az önkormányzatoknak erre több ideje maradjon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.