A tanács szombati ülésén kialakította álláspontját a kollégiumok létrehozásával kapcsolatban, és javaslatot tett az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága és az NCA-t felügyelő tárca nélküli miniszter részére a tanács elnökének személyére – közölte a MeH munkatársa. Galambos Róbert azt is tudatta: a tanács önrendelkezési jogával élve egy új, alelnöki pozíciót is javasol létrehozni.
A tanács saját elnökének Bárdos Ferencet, az egri Életfa Környezetvédő Szövetség elnökét, alelnöknek Bíró Endre non-profit szakjogászt javasolta – mondta. Az Országgyűlés társadalmi szervezetek bizottsága és Lévai Katalin miniszter egyetértése után a tanács a jövő héten sajtótájékoztatón mutatja be programját, ahol Lévai Katalin miniszter hivatalosan is kinevezi a tanács megválasztott vezetőit.
Galambos Róbert tájékoztatása szerint a tanács fog dönteni a civil szervezetek részére kiírt pályázatok rendszeréről. Elmondta azt is, hogy a tanács kollégiumai várhatóan már februárban megalakulhatnak, és így márciusban közzétehetik a pályázati felhívásaikat, amelyekben a kormányprogramban megfelelően a civileknek juttatandó hétmilliárd forint támogatásra pályázhatnak a társadalmi szervezetek.
Szlovéniában rekordösszeget költhet a Fradi, ennyibe fájhat Varga Barnabás utódja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!