Magyarország Európai Uniós csatlakozását követően a hazai közigazgatásnak – beleértve a települési és területi önkormányzatokat is – EU tagállami közigazgatásként kell működnie. Ez magában foglalja a szolgáltató közigazgatás, ügyfélközpontú ügyintézés megvalósítását. A célkitűzés teljesítése érdekében jelentősen fejleszteni kell a helyi közigazgatás, az önkormányzatok informatikai hátterét – számol be cikkében az sg.hu.
A főváros 2004-es Informatikai Stratégiája a korábbi szolgáltatásorientált működés ügyfélorientált megközelítéssel való felváltását, a belső folyamatok hatékonyságának emelését, az ügymenet digitalizálását, valamint az informatikai és kommunikációs rendszerek és alkalmazások integrációját célozza meg.
A fővárosi közgyűlés korábbi határozatával elfogadta a Budapesti Információgazdálkodási Koncepciót. A koncepció az információs társadalom kihívásainak válaszprogramjaként, az „intelligens város” fejlesztésének alapelvei mellett a főváros egységes térképi alapú információrendszerének létrehozását, a Térinformatikai Projekt megvalósítását is célul tűzte ki.
A koncepcióban megfogalmazott feladatok megvalósítása céljából a közgyűlés már korábban létrehozta az Információgazdálkodási Alapot, valamint jóváhagyta a Térinformatikai Projekt engedélyokiratát is.
Rónai Egon megszólalt: várja Vidnyánszky Attilát és Nagy Ervint














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!